Belföld

Kettős gyilkosság Győrben – frissítve

A szórakozóhely tulajdonosa előkapott egy sörétes puskát és lőtt. Kétszer.

Szombaton éjszaka a viselkedésük miatt kitették őket, vasárnap délelőtt a barátaik visszatértek, hogy számon kérjék az incidenst. Így kezdődött a ma délelőtti konfliktus a Bercsényi ligetben lévő szórakozóhelyen. A szórakozóhely tulajdonosa a fenyegetésre egy sörétes puskával válaszolt: egyiküket mellbe lőtte. A másik férfi autóval próbált elmenekülni, ő a szélvédőn keresztül kapta a golyót – legalábbis a helyszínen így tudták a jól értesültek. Ezután a lövöldöző férfi felhívta a rendőrséget és feladta magát. Így indultak a rendőrök a helyszínre.

Kocsis Tünde, a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője a sajtónak elmondta, régebb óta haragos viszonyban volt a Bercsényi-ligeti vendéglátóhely 30 év körüli tulajdonosa és vele egykorú két áldozata. Az éjszakába nyúló mulatozás végén után a hajnali órákban tette ki a a hangoskodókat a tulajdonos az utcára. Az ő barátaik tértek vissza vasárnap 11 óra körül számon kérni a vendéglőst. A vita az utcán vett drámai fordulatot, itt dördültek el a lövések.

Helyszíni jelentés

A helyszínelés idejére a környéket a rendőrök lezárták, több tévéstáb és sok újságíró várakozott a kordonon túl: csak a lezárt területen lakókat engedték az utcába.

A Győr 24 helyszíni tudósítója szerint délután háromkor a Bercsényi ligetben a tucatnyi rendőrautó mellé megérkezett egy tréler is: nyilván ezzel szállították el az autót, amivel a későbbi áldozatok jöttek. Jól láthatóan sok jól megtermett fiatalember van a kiváncsiskodók között, vélhetően az áldozatok ismerősei.

Csizmarik László könnybe lábadt szemmel nyilatkozott a Győr24-nek. Ő a “szembeszomszéd”. Mint mondta a lövések egyik áldozata, Marci a fia barátja, a fiúk együtt nőttek fel. Nem agresszív, balhét kereső embernek ismerte meg, ezért nem is érti, hogy történhetett meg a tragédia.

Sajtótájékoztató kora délután

A rendőrség délután sajtótájékoztatón erősítette meg: ma délelőtt 11 óra körül a kocsma tulajdonosa személyesen tett bejelentést a rendőrségen, hogy önvédelem miatt lelőtt két embert. Az előző este nála szórakozó baráti társaságot hangoskodásuk miatt tessékelte ki az egységből, ez volt a későbbi tragédia előzménye.  Ezek a vendégek szóltak két barátjuknak, és így indult ez a két fiatalember a barátaikon elkövetett hajnali “sérelmet” számon kérni. A két érkező régi haragosa volt a vendéglősnek. A szóváltásból keveredett vita lezárásaként egyiküket mellkason, másikukat tüdején érte a golyó.

A tulajdonos először azt a férfit lőtte le, aki kiszállt a kocsiból, majd a járműben ülő férfire célzott az „anyósülés” oldali szélvédőn át.

A kiérkező mentősök egy órán keresztül küzdöttek az életükért, de már nem sikerült őket megmenteni. Az áldozatok egyike 32 a másik 34 éves. A puskára, a sörétes vadászfegyverre volt engedélye a presszósnak.

A lövéseket leadó férfi a helyszínen várta be a rendőröket, megbilincselték, így vitték el. A mentőket is ő értesítette. A kihallgatása egész délután folyt.

Legfrissebb hírek a kihallgatás után

Önvédelemre hivatkozott rendőrségi kihallgatása során a 34 éves fiatalember, aki vasárnap délelőtt két férfit öt meg vadászfegyverével – ezt közölte újságíróknak nyilatkozva a megyei főkapitányság szóvivője, Kocsis Tünde. A szóvivő nem adott választ azokra a kérdésekre, hogy a támadót érték-e sérülések, illetve volt-e fegyver az áldozatoknál (bár a megyei napilap meg nem jelölt forrásból úgy tudja, hogy nem volt).  Az sem derült ki egyelőre, hogy a későbbi elkövető eleve puskával fogadta későbbi áldozatait vagy azért később ment a házba, illetve, hogy történt-e szóváltás, vita a tragédiát megelőzően a presszó tulajdonosa és áldozatai között.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik