Szűcs Panni, a Budapesti Városüzemeltetési Központ szóvivője a Hír24-nek elmondta: hajnal óta 61 célgép, vagyis sószóró járja a fővárosi utakat. Elsősorban a főutakat, és a tömegközlekedési utakat síkosságmentesítik, de a sofőrök figyelik a mellékutakat is. Ha csúszós, havas utat látnak, azt is megtisztítják. A nem régen vásárolt teherautókkal konyhasó és homok keveréket szórnak az utakra. A meteorológiai szolgálat szerint délután kettőig várható még csapadék, utána megszűnik a havazás – tette hozzá a szóvivő.
Hardy Mihály, a Budapest Airport szóvivője azt mondta, hogy a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren „sónedves” a beton. Reggel óta a kettes pályát takarítják, déltől pedig az egyes következik. Délután, ha eláll a csapadék, az előtereket és az állóhelyeket tisztítják meg. Jelenleg még a havazás befolyásolja a pilóták látását, ezért a ködben, illetve este használatos, teljes fénytechnika is működik. A fékhatás egyelőre teljesen jó. A gépeket felszállás előtt egy meleg, speciális anyagot tartalmazó jégtelenítővel mossák át, emiatt 10-20 perces késésekkel kell számolni.
Szinte egymást érték a kisebb-nagyobb balesetek az intenzív hóesés és a megváltozott útviszonyok miatt kedd reggel Pest megyében. Loch Erika elmondta: Gödöllő térségében, Valkó előtt egy teherautó fordult keresztbe az úton, visszafordításán jelenleg is dolgoznak. A burkolat olyan síkos, hogy a helyszínen tartózkodó tűzoltóautót kiékelték, nehogy még nagyobb legyen a baj. Gödöllő belterületén is be kellett avatkozniuk a tűzoltóknak, mert egy autó árokba sodródott, míg Tura és Vácszentlászló között egy kisteherautó dőlt az oldalára.
A Ceglédet Törtellel összekötő úton, valamint a 31-es főút gyömrői elágazásánál egy-egy személygépkocsi borult fel, az utóbbi balesetben egy ember megsérült. Albertirsa közelében, a 4-es főúton árokba borult egy autó, míg Budakeszi és Páty között két autóbusz is segítségre szorult. Az egyik, 20–25 utast szállító jármű megcsúszott, nem tudott tovább menni, ezért mentesítő járatra szállították át az embereket, de az is elakadt. A közútkezelő által elvégzett jégmentesítést követően a tűzoltók állították helyes irányba a járműveket.