Közélet

Halálos tömegbaleset: hibázott mindkét sofőr

Csak kilenc személy utazhatott volna a balesetet szenvedett kisbuszban. A 15 ember közül 14 meghalt. A baleset okozó kamion sofőrje túlélte, de őrizetbe vették.

Halálos tömegszerencsétlenséget előidéző közúti baleset gondatlan okozása vétség megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vette a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság az M43-as autópályán történt baleset okozóját – közölte a rendőrség.

A 31 éves aradi férfi a megalapozott gyanú szerint Makó felől Szeged felé haladt az M43-as autópályán, amikor eddig tisztázatlan körülmények között elveszítette az uralmát járműve felett, és átszakítva a szalagkorlátot egy Szeged felől közlekedő román Mercedes Sprinternek ütközött. A baleset következtében a kamion és a kisbusz az út menti vízelvezető árokba csúszott.

A tűzoltók 14 holttestet és egy túlélőt szabadítottak ki a roncsokból. Utóbbit a mentők súlyos, életveszélyes sérülésekkel vitték kórházba.

A rendőrség megerősítette azokat a romániai sajtóhíreket, hogy a műszaki engedély alapján kilencen ülhettek volna a kisbuszban.

A kamion 31 éves aradi sofőrje súlyosan, de nem életveszélyesen sérült meg. A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság hétfő délután a férfit a kórházban őrizetbe vette, és kezdeményezte előzetes letartóztatását.

A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság, együttműködve a Temes Megyei Rendőr-főfelügyelőség munkatársaival és Románia szegedi főkonzuljával, azonosította az áldozatok többségét. Az elhunytak valamennyien román állampolgárok.

A rendőrség a baleset teljes körű tisztázása érdekében szakértőket vont be a nyomozásba. Az útzár az M43-as autópályán megszűnt, a forgalom folyamatos.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik