Még vizsgálja a rendőrség, miért verekedett össze négy férfi szombaton, a Békés megyei Sarkadon. Egyelőre annyit tudni, hogy szóváltás, hangoskodás után tört ki a bunyó, aztán előkerült egy baseballütő, majd egy láncfűrész és egy vascső is. Egy férfi súlyos, életveszélyes sérülést szenvedett, ketten könnyebben sérültek meg – mondta el a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese, akit az MTV Híradójának beszámolója alapján keresett meg az MTI.
Három férfit gyanúsítottként hallgatott ki a rendőrség. Egyiküket csoportosan elkövetett garázdaság, a másik két férfit csoportosan, felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntett megalapozott gyanúja, illetve életveszélyt okozó testi sértés bűntett miatt hallgatták ki. Utóbbi két férfit őrizetbe is vették.
A Békés Megyei Online beszámolója szerint a verekedést követően a helyi rendőrség épülete előtt legkevesebb nyolcvanan gyűltek össze, ám arról, hogy mit akartak, nem tudni. A hangoskodók később távoztak.