Közélet

Az utcán találtak rá egy kétéves zalaegerszegi kislányra

Egy kétéves, pelenkás kislányt találtak járókelők Zalaegerszegen. Szülei csak másnap kerültek elő.

A csupán pelenkát, egy felsőrészt és szandált viselő kislányra szombat este kilenc óra körül bukkantak a zalaegerszegi Platán soron – mondta el a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-nek. Salamon Róbert elmondása szerint a rendőrségre érkezett bejelentés után a járőrök azonnal a helyszínre indultak és elkezdték keresni a gyermek szüleit, akiket nem találtak. A gyereket emiatt a helyi gyermekotthonban helyezték el.

Vasárnap reggel a gyermek édesanyja telefonon tett bejelentést a rendőrségre arról, hogy eltűnt a kislánya. Mint kiderült, előző este dolgozni ment és a gyermeket annak édesapjára, az ő élettársára hagyta.

A kislányt visszaadták az édesanyjának, a férfit pedig előállították és kiskorú veszélyeztetése bűntett megalapozott gyanúja miatt kihallgatták – tette hozzá a szóvivő.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik