Pénteken késő este egy tüdőgyulladás miatt kórházba utalt betegért ment ki egy mentő egy Szombathely környéki faluba. Visszafelé tartottak, amikor egy szombathelyi utcán fekvő férfihoz is riasztották őket. A láthatóan erősen ittas embert is felvették a kocsiba, de a férfi szállítás közben rátámadt utastársára.
A mentőápoló megpróbálta megvédeni a beteget, eközben azonban nyolc napon túl gyógyuló kézcsonttörést szenvedett. Ennek ellenére a mentősök teljesítették feladatukat, a támadót is kórházba szállították, mert a testén korábban szerzett jól látható sérülések voltak. Az Országos Mentőszolgálat hivatalból rendőrségi feljelentést tett a mentőápolót ért súlyos bántalmazás miatt.
A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta, hogy az ügyben közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette miatt indítottak eljárást.