Az uzsorás 580 ezer forintot adott kölcsön egy férfinek, aki 780 ezer forintot fizetett vissza, de fenyegetésekkel további hétszázezret követelt tőle kölcsönadója – mondta a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei főkapitányság sajtószóvivője Fülöp Gergely megjegyezte: a megfélemlített sértett még testvére autóját is „átruházta” az uzsorásnak. A gyanúsítottat szombaton fogták el a rendőrök, s a zsebében több mint félmillió forint volt, valamint megtalálták nála a kényszer hatására aláírt gépkocsi adásvételi szerződést is. A férfit zsarolás mellett csalással is gyanúsítják, mivel egy másik férfitől 10 millió forintot csalt ki azzal, hogy megmentette egy eljátszott kocsmai verekedésben, s a pénzt az „ügy” elsimítására, illetve a színlelt verekedés sérültjeinek orvosi ellátására kérte. Később további hárommilliót követelt a becsapottól, aki nem mert a rendőrséghez fordulni, mert megtorlástól félt. Az elfogott férfit őrizetbe vették, kezdeményezik előzetes letartóztatásba helyezését, miközben vizsgálják, másoknak adott-e kölcsönt uzsorakamatra – mondta a szóvivő.
- 09:03 Váratlan vendéget hoztak az Állatkertbe a Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai
- 09:01 24/7: Egyébként milyen rosszul odabaszni?
- 08:31 Tóth Gabit tartja hitelesnek Nagy Feró, a többieket nem érti, hogy kerültek a Fidesz közelébe
- 08:16 Tökéletes kirándulóidő a hétvégére
- 08:00 Török Gábor: Sikerült felpiszkálnia az ügyészségnek Magyar Pétert
- 07:49 Videón, ahogy óriáskígyót falnak fel az aligátorok
- 07:43 A Médiatanács tagja is pályázik a Mi Hazánk alelnöki tisztségére
- 07:00 Szent-Iványi István az ukrán-magyar vitákról: A Megafon-diplomácia nem segít
- 06:45 Százezer háztartás maradt internet nélkül Kijev környékén orosz támadások miatt
- 06:44 „Az összes pénzem elvették”, írta a „megtámadott” nő a Facebookon – aztán kiderült az igazság
- 08:29 Ennek a madárnak a legjobb az énektudása
- 07:00 Harcsára vártak, amikor váratlan meglepetés érte a horgászokat
- 06:02 Az orosz Batmannek elege lett – nekiállt kátyúzni
- 06:00 Döbbenetes látvány a Börzsönyben: győzött az aszály, pusztulnak az erdők
- 05:00 Kiderült, 2026-ban melyek az ország legszebb szőlőbirtokai
- 08:00 Török Gábor: Sikerült felpiszkálnia az ügyészségnek Magyar Pétert
- 16:30 Halálos tragédia történt egy Bács-Kiskun megyei szerelőműhelyben
- 16:00 Margot Robbie nevet változtatott
- 06:02 Az orosz Batmannek elege lett – nekiállt kátyúzni
- 15:08 Egy Dunába hajított mobil típusától függhet, hogy lesz-e kormányválság
- 17:10 Magyar Péter újra számonkérte a Legfőbb Ügyészségen az aranykonvojügyet
- 15:54 Lannert Judit bocsánatot kért
- 07:49 Videón, ahogy óriáskígyót falnak fel az aligátorok
- 20:39 Kövesdi Veronika: A hitelesség zsarnoksága
- 16:31 Ha ez nem AI, akkor Alec Baldwiné a valaha volt egyik legjobb Robert De Niro-utánzás
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
