Közélet

“Há, innen tó’ni köllene!”

Magyarország két legsűrűbben véleményezett közlekedési cége a MÁV és a BKV. Sok mindenben hasonlítanak. Utastájékoztatás, takarítás, műszaki állapotok, munkakörülmények és technikai megoldások, ezek mindkét cég gyengéi. Na de vajon mi lesz akkor, ha ez a két cég „együttműködik”? Nem csak az utasok szívnak, hanem a biciklisek és a járókelők is.

Sziasztok!

Egy ma történt kis kalandot szeretnék megosztani veletek, hogy picit visszarázódjunk a hétköznapok magyar valóságába. Ma reggel, a szokásos melóba tartó bringa utam során meglepődve tapasztaltam, hogy a Batthyány tér utáni bringa út ideiglenesen meg BKV-MÁV közös megegyezéssel ideiglenesen meg lett szüntetve (mert így is túl sok van belőlük:)). Ezt úgy sikerült tudtomra adni egy hiányos viselkedési kultúrával rendelkező biztonsági embertől, hogy: “Há, innen tó’ni köllene!”. Mondtam, hogy “magának is szép napot kívánok”, és gyorsan visszarázódva a magyar valóságba és tudva, hogy nem érdemes ezt tovább tárgyalni, lecsatoltam és végigtoltam a bringát az üres peronon.

A 70-100m séta alatt, dicsértem a higgadtságomat, gondoltam ez a jó útja az együttélésnek ember és biztonsági lény között. Igen ám, csak a peron másik végén tapasztaltak teljesen megingatták ezt a kis hitemet is. Az történt ugyanis, hogy bringás társam ugyanilyen kurta felszólításra nem tudta megőrizni türelmét és bólintva tovább kerekezett, igaz már nagyon óvatos tempóban. Reakció a tapló szak körtől: “Utána mennyek? Leszeggyem a k*a anyját?” és már indult is a kommandó lerángatni az illetőt. És hát elkezdődött a tilitoli bunkóskodás, amiben testi kontaktus is volt.

Ilyenkor sok kérdés felvetődik az emberben. Honnan a bánatból sikerül ennyi tapló idiótát összeszedni. Én naiv ember vagyok és hiszem, hogy ezek normális embernek születtek, csak szerintem amióta részt vettek a BKV vagy MÁV kiképzésen és megkapták a tahóság doktori címét közvetlenül a vezértől, na azóta degenerálódtak az emberi tulajdonságaik. Remélem, hogy a mai UV sugárzás biológiai értelemben vett pozitív mutációt eredményez ezeknél az egyedeknél aminek eredményeként felmondanak és elmennek kertésznek.

Amúgy meg gratulálok a két állami góliátnak a taplóságban elért eredményekért, jó kis balkáni csapat játék. Hajrá magyarok! 

Zaza

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik