Sport

Mocsai: kiállok Mátéfi Eszter mellett

A mesteredző elmondta, a korábbi hírekkel ellentétben nem most, hanem még a decemberi Eb után kereste meg őt a női kézilabda-válogatott néhány játékosa.

Mocsai Lajos, a magyar férfi kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya pontosította azt a neve alatt megjelent nyilatkozatot, amely szerint a női válogatott néhány játékosa szövetségi kapitánynak kérte fel. Mint a Nemzeti Sportnak elmondta, a decemberi Európa-bajnokság után beszélt vele néhány játékos, hogy segítsen, de ez még a Mátéfi Eszter beszámolójának elnökségi meghallgatása előtti bizonytalan időszakban történt.

Mocsai elárulta, veszprémi edzőként és férfi szövetségi kapitányként megvannak a feladatai, így már csak emiatt is visszautasította a felkérést, emellett pedig teljes mellszélességgel támogatja Mátéfi Eszter jelenlegi kapitányt. Elmondása szerint neki is jelezte, hogy fizikailag és erkölcsileg sem lehetséges, hogy vállalja a feladatot, de nincsenek is ilyen ambíciói.

A sportnapilag kérdésére a csapatkapitány Pálinger Katalin is megdöbbenve nyilatkozott, elmondása szerint hiába dolgozott korábban Mocsai keze alatt, már másfél éve nem is beszélt vele. A világklasszis kapus hozzátette, kiállnak Mátéfi Eszter mellett, és nem értik, miért van szükség ilyen botrányokra németek elleni sorsdöntő vb-selejtezők előtt.

A szövetség is bízik Mátéfiban

A Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) elnöksége és szakmai vezetése továbbra is töretlenül bízik Mátéfi Eszter szövetségi kapitányban, programjában és a stábjában, valamint minden támogatást megad az általa irányított női válogatottnak – közölte honlapján csütörtökön délután a szervezet.

A közlemény kiemeli, hogy miután értesültek a mai napon megjelent írásokról, amelyek azt sugallják, hogy a magyar női kézilabda-válogatott egyes játékosainak bizalma elveszett Mátéfi iránt, ellenőrizték a megjelent nyilatkozatokat és konzultáltak az ügyben több érintettel – köztük a férfiak szövetségi kapitányával, Mocsai Lajossal, illetve a női válogatott játékosaival, csapatkapitányával. Ezek után – ahogy az MKSZ fogalmaz – arra a megállapításra jutottak, hogy a különböző írások negatív következtetései nem fedik a valóságot.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik