Tech

Ilyen lesz a világ 5 év múlva

jós (jós)
jós (jós)

Fél évtizeden belül nemcsak számolni, hanem tapintani, látni, hallani, ízlelni és szagolni is fognak tudni a számítógépek.

Az idén már 101 esztendős IBM szokásává tette, hogy év végén kiadja a “5 in 5” névre hallgató előrejelzését, melyben azt próbálja meg megjósolni, hogy 5 év múlva milyen 5 innováció válik életünk részévé. E prognózisok alapját a gazdaság helyzete, a kulturális és társadalmi változások és minden bizonnyal az IBM titkos laborjaiban fejlesztett technológiák adják.

Tavaly például azt jósolták, hogy 2016-ra eltűnnek a jelszavak, megszűnik a digitális szakadék, nem lesz több levélszemét, a számítógépek pedig azon emberek gondolatait fogják olvasni, akik maguk is megújuló energiaforrássá változnak.

Az idei öt jóslat az eddigieknél koncentráltabb, egyetlen témakört ölel fel: a kognitív számítástechnikát. Az IBM előrejelzése szerint 2017-re a számítógépek rendelkezni fognak mind az öt emberi érzékszervvel. Ráadásul mindez nem lesz öncélú – az okostelefonok például a leheletünk alapján képesek lesznek diagnózist felállítani.

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy az IBM előrejelzései – bár előremutatóak, de – általában nem szoktak “időben” megvalósulni. Az idei évre például azt jósolták, hogy a környezetkímélő, zöld életforma bárki számára elérhető lesz, ráadásul anyagilag is megéri; és azt is, hogy az okostelefonunk egyúttal a pénztárcánk is lesz. Persze a technológiai fejlődés valóban ebbe az irányba tart, és egy technológiai nagyvállalat inkább merjen nagyot álmodni – még ha 5 év nem is elég.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik