Tech

Még sincs Facebook-depresszió

facebook (facebook)
facebook (facebook)

A tudósok szerint alaptalan minden félelem és híresztelés, önmagában a közösségi oldaltól senki nem lesz depressziós.

Bár lehet, hogy egyes netezési szokások depresszióra utalnak, és az emberben valódi függőség alakulhat ki a Facebook iránt (főleg nőknél), a Wisconsini Egyetem hallgatóinak bevonásával elkészült tanulmány eredményei alapján a kutatók váltig állítják, hogy tudományos alapok nélküli pánikkeltés volt, mikor az amerikai gyermekgyógyászok tavaly kikeltek a közösségi oldal ellen.

A kutatók véletlenszerű időpontokban kértek helyzetjelentést a hallgatóktól – arra voltak kíváncsiak, hogy épp interneteznek-e, mit csinálnak, milyen a hangulatuk –, s bár az idő nagy részében épp facebookoztak, nem mutatkozott releváns kapcsolat a megkérdezettek mentális állapota és a Facebook-használat között.

A felismerést az is alátámasztja, hogy a közösségi oldal idén már nyolcéves, ráadásul a fiatalok harmada szinte folyamatosan nyitva tartja a Facebookot, mégsem emelkedett drasztikusan a depresszióval diagnosztizáltak száma.

Ezek alapján pedig kijelenthető, hogy bár függőséget okozhat, és súlyosbíthatja a (meglévő) szorongás érzését, önmagában nem okoz depressziót. Tekintettel arra, hogy a szerkesztőségben munkaköri ártalom a közösségi oldal használata, a magunk részéről némileg megnyugodtunk.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik