Tech

Február végén jelenik meg a következő Windows

Február 29-én válik elérhetővé a Windows 8 bétája, amit "fogyasztói előzetes" néven mutatnak be.

Még december elején írtunk arról, hogy egyes pletykák szerint a béta már februárban elérhetővé válik, a névtelenséget kérő források pedig megbízhatónak bizonyultak: a Barcelonában tartandó Mobile World Congress keretein belül mutatják be a hónap utolsó napján. (Érdekesség: a szökőnap egyébként február 24-e és nem 29-e.)

Hogy miért Consumer Preview néven jelenik meg?

Nos, régebben a béta egy szoftvernek azt a változatát jelentette, amely ugyan már rendelkezett minden funkcióval, azonban tesztelésre szorult az esetleges hibák feltárása érdekében. A nagy informatikai vállalatok (a Microsoft mellett a Google és az Apple is) azonban – különböző okokból ugyan, de – visszaéltek a béta címkével.

Például a 2004-ben megjelent Gmail egy fél évtizeden át viselte a béta feliratot; a Window XP operációs rendszer pedig fél tucat “pre-béta”, két hivatalos béta és további két release candidate (megjelenésre esélyes) változat után jelent csak meg. Manapság már nem teljesen tiszta, hogy mit is jelent a kifejezés.

A Microsoft tehát valószínűleg azért nem bétaként mutatja be a következő operációs rendszerét, mert a “veterán” felhasználók afelől érdeklődnének, hogy hova lehet küldeni a hibajelentéseket, míg az átlagos felhasználó ódzkodna egy “befejezetlen” rendszer kipróbálásától.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik