Tech

Így repült a Malév

"Odafenn, idelenn - ugyanaz a figyelem" - szólt a reklám. Ma inkább csak idelenn.

Ugyan már évek óta nem hallhattuk az 1988-ban, Presser Gábor által szerzett szignált, az 1946-ban alapított Magyar Légiközlekedési Vállalat számos gyöngyszemmel gazdagította a reklámipart.

A retró bugyraiból került elő egyik kedvencünk, ami a fekete-fehér kurblis autót állítja szembe a színes repüléssel.

Az első találkozás a repüléssel mindenki életében meghatározó pillanat… és ha az első találkozás hozzánk kötődik, had legyen ebből tartós kapcsolat!” – szól a női hang, miközben egy kisfiú lelki szemeivel ráközelít egy kislányra.

Ugyancsak szembeállításról van szó abban a spotban is, amiben az országhatárnál dolgozó benzinkutasok közelgő munkanélküliségéről szerezhetünk tudomást.

Persze ha az ember utazik, a leszállás utáni tapshoz hasonló kényszert érezhet az integetésre. Figyelem, magyarosan tört angol következik.

A “tanuljon integetni”-kampány magyar változatában arra is rácsodálkozunk, hogy a kutya csóválja a farkát.

Persze a Malév tudta, hogy a repülés van annyira vagány, hogy kommentár nélkül is megállja a helyét.

A következő videó pedig az előző reklám eggyel modernebb változata.

Reméljük, hogy lesz még lehetőségünk a Malévval repülni, de addig se felejtsük el a biztonsági előírásokat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik