Tech

Thaiföld üdvözölte a Twitter cenzúrázási lehetőségét

A thaiföldi kormány az első, amely hivatalosan is támogatja a Twitter döntését az országonkénti szűrő bevezetéséről.

A San Francisco-i székhelyű mikroblogoldal csütörtökön jelentette be, hogy a jövőben országonként szűrné az illegális tartalmakat – persze csak, ha arra igény mutatkozik.

Ez lehetővé tenné, hogy a rövid üzeneteket csak abban az országban blokkolják, ahol azok törvénybe ütköznek, míg a világ többi részén olvashatóak maradnának. A döntés világszerte komoly vitát váltott ki.

A világ államai közül Thaiföld az első, amely hivatalosan is reagált az új irányelvre, az információs miniszter üdvözölte a döntést és egyben hangsúlyozta, hogy a Google-lal és a Facebookkal már gyümölcsöző kapcsolatot sikerült kialakítani. A tárcavezető elmondta, hogy a thaiföldi kormány hamarosan kapcsolatba lép a Twitterrel, hogy megbeszéljék az együttműködés részleteit.

A délkelet-ázsiai országban szigorú cenzúra van érvényben, és az információs minisztérium az utóbbi években több ezer oldalt tiltott már le. December óta napi 24 órában egy külön központ figyeli az internetet a hatalomra nézve sértő kijelentések után kutatva. Talán nem meglepő, hogy a Riporterek Határok Nélkül nevű szervezet 2011-es sajtószabadság-indexe szerint Thaiföld a vizsgált 178 ország közül a 153. helyen áll.

Bangkok rendkívül érzékeny arra, hogy a nyilvánosság előtt miként beszélnek a királyról és családjáról. Az 1946 óta uralkodó, 83 éves Bhumibol Aduljadedzset (IX. Rámát), akit sok alattvalója félistenként tisztel, a világ egyik legszigorúbb felségsértési törvénye védi.

Novemberben például húszévi börtönre ítéltek egy 61 éves férfit, mert állítólag a monarchiát sértő SMS-eket küldözgetett, sőt, egy miniszter bejelentése szerint azok is rács mögé kerülhetnek, akik a Facebook közösségi hálón lájkolják a királyságra nézve sértő megjegyzéseket.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik