Tech

Kényszeríti a frissítést a Microsoft

A redmondi vállalat a továbbiakban nem nézi tétlenül, ahogy elavulnak szoftverei: 2012-től automatikusan frissül az Internet Explorer.

A Microsoft márciusban már könyörgött azért, hogy a felhasználók – saját biztonságuk érdekében – hagyjanak fel az immáron tízéves Internet Explorer 6 használatával és telepítsék a legújabb verziót. Novemberben 8,3% volt az IE6-ot használók aránya, ami némileg jobb arány, mint az egy évvel korábbi 14,2%, de így is emberek millióit jelenti világszerte.

Úgy tűnik, a fejlesztők most unták meg felhasználóik lustaságát és nemtörődömségét, ezért a Google Chrome-tól lestek el egy trükköt: a Windows 7, Vista és XP operációs rendszereken automatikus frissítéssel szándékoznak naprakészen tartani a böngészőt. Ez persze nem csupán az IE6-ra, hanem az Explorer minden változatára érvényes újítás – a cél az, hogy senki ne maradjon le.

Természetesen nem erőszak a disznótor, vagyis azok, akik valamilyen oknál fogva ragaszkodnak az elavult programhoz, a Windows többi frissítéséhez hasonlóan ezt is ki tudják majd kapcsolni. Az átlagos felhasználók azonban a jövő év folyamán azt fogják tapasztalni, hogy egyik reggel egy sokkal szebb és gyorsabb internet néz vissza rájuk – nem kell megijedni, mivel a frissítés során minden beállítás és könyvjelző megmarad.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik