Tech

Már a Microsoft is könyörög, hogy ne használjuk az IE6-ot

A redmondi cég visszaszámlálót indított, ezzel is felhívva a figyelmet a váltás szükségességére.

Az Internet Explorer 6 ugyanis immáron 10 éves, ami internetes években számolva már legalább 100-at jelent, ha nem ezret. Ennek ellenére – valószínűleg köszönhetően annak, hogy a régebbi XP-kbe még ez volt beleégetve – egyes régiókban meglepően magas a jelenléte. Míg itthon és Európa-szerte már nemhogy az IE6, de maga az IE család is gondban van, addig például Kínában minden harmadik, Dél-Kóreában minden negyedik megnyitott böngésző Internet Explorer 6-os. A világátlag egyébként 12%.

Azt pedig, hogy a 2001-ben bevezetett böngésző tényleg nagy öreg, nem lehet elégszer hangsúlyozni. Működése nehézkes, nem nyújt megfelelő biztonságot, ráadásul a korszerű webes standardokkal nem tud mit kezdeni – ami önmagában nem lenne gond, ha minden valamit magára adó honlap-fejlesztő/informatikai cég nem hagyta volna már abba a támogatását. Így viszont az ezt a böngészőt használók – pont az a réteg, amely valószínűleg legkevésbé ért az informatikához – előfordulhat, hogy negatív élménnyel gazdagodik a böngészője hiányosságai okán.

Magunk is támogatjuk a Microsoft kampányát és minden fennmaradó IE6 felhasználónak javasoljuk, hogy váltson vagy egy frisebb Explorerre, vagy a következő böngészők egyikére.

AJÁNLOTT LINKEK:

Google Chrome böngésző – magyarul
Mozilla Firefox böngésző – magyarul
Internet Explorer frissítő
IE6 visszaszámláló – angolul (IE6countdown)
További részletek – angolul (Mashable)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik