Tech

A Facebookon bárkiből lehet időutazó

Egy új beállítási lehetőségnek köszönhetően visszadátumozhatjuk a bejegyzéseket.

Aki már a megújult, Timeline névre hallgató profillal tartózkodik a közösségi oldalon (esetleg türelmetlen volt és bekapcsolta magának) az az idő urává válhat. Persze ésszerű kereteken belül, hiszen csak a Facebookon… és azon belül is csak a saját profilján.

Témába vág – és egyben jó szemléltetőeszköz – a következő, immáron klasszikusnak számító vicc:

Persze eddig ehhez a pofonegyszerű trükkhöz először publikálni kellett a sikert konstatáló bejegyzést, majd türelmesen várni három percet, hogy a csattanót magyarázó szöveget is felvigyük a rendszerbe. (Az igazán profik még a bejegyzések adatvédelmi beállításaival is játszottak, hogy egyszerre jelenjen meg mindkét bejegyzés.)

Azonban az új lehetőségnek hála elég a profilunkra navigálni, majd a visszaküldeni kívánt bejegyzés jobb felső sarkában megadni a céldátumot. Itt már egyből úgy tűnik, mintha tegnap írtam volna:

Sajnos a facebookos időutazás egyelőre csak napra pontosan működik, ráadásul kizárólag a múltba küldhetünk üzeneteket. Hiszékeny barátainkat persze könnyedén meggyőzhetjük arról, hogy nem felejtettük el – például – a születésnapjukat, hiszen még a profilunkon is megemlékeztünk róluk.

A szemfülesek ezzel szemben valószínűleg már most észrevették, hogy az “időutazás” után a bejegyzés egy újabb piktogrammal gazdagodott, ami kifejezetten arra hívja fel a figyelmet, hogy a szöveg régebbinek próbál mutatkozni, mint a publikálás valós dátuma:

Ennek ellenére a kínálkozó lehetőség hiánypótló – szó szerint, hiszen szerintem elsősorban akkor érdemes igénybe venni, ha valamilyen múltbéli hiányunkat szeretnénk pótolni. Persze lehet, hogy csak az én fantáziám korlátozott – mire lehetne még ezt a funkciót használni?

Ajánlott videó

Olvasói sztorik