Tech

Repülő kocsikat fejleszt az Egyesült Államok

Az a szervezet, ami annak idején létrehozta az internetet, most többek között szárnyas autókkal foglalkozik.

A Fejlett Védelmi Kutatási Projektek Ügynöksége, avagy angolos rövidítéssel élve, a DARPA munkásságának egészen sok egészen fantasztikus találmányt köszönhet az emberiség. Azonban első ránézésre nem az összes projektje teljes mértékben komolyan vehető.

Példának okáért jelenleg egy olyan Humvee kifejlesztésén ügyködik, ami nemcsak terepen képes teljesíteni, de szükség esetén egy percen belül átalakul egy légi járművé, arrébb repül, majd függőlegesen leszáll és folytatja útját négy keréken.

A DARPA elképzelése szerint egy ilyen katonai járgány azért nagy ötlet, mert amellett, hogy bármit képes átrepülni, jelentősen megkönnyítené a csapatok mozgását, legyen szó vízről szárazföldre történő szállításról, vagy egy esetleges evakuációról.

A projekt vagánysága tagadhatatlan, de valódi hasznosságáról majd akkor leszünk igazán meggyőzve, ha akció közben is láthatjuk a szárnyas autókat. Addig pedig gondolkodjunk el azon, hogy megéri-e a pénzét egy ilyen fejlesztés, hiszen a DARPA három milliárd dollárt ölne bele – ez majdnem 650 milliárd forint.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik