Pénzügy

Már csak egyet kell aludni, hogy jöjjön a CSOK

Az új szocpolból használt lakást, házat is lehet vásárolni. Feltéve, hogy a vételár belefér a limitbe, és hogy a gyermekszámhoz stimmel-e a méret.

Júliustól

Júliustól igényelhető a Családok Otthonteremtési Kedvezménye, a CSOK. Vissza nem térítendő állami támogatás, melyet használt lakás vásárlására, felújításra is igénybe lehet venni. A támogatás összege függ a lakásmérettől, az energetikai osztálytól és gyermekszámtól is. 500 ezer forint és 3,25 millió forint közötti lehet az összeg.

Jól jöhet az első lakásukat megvásárlóknak és azoknak is, akik például az utóbbi időkben halasztották a dolgot.
Megnéztük a Költözzbe.hu-n, hogy a legnépszerűbb budapesti ajánlatok közül melyikek férnek bele a CSOK-ba (legfeljebb 35 millió forintig, 40-160 négyzetméter között). A feltételeknek megfelelő színvonalas ajánlatokból három belvárosi téglalakást választottunk ki.

Gangos ház

A VII. kerületi társasház első emeletén található a 86 nm-es, 2+1 félszobás kimondottan világos, berendezett, a tulaj szerint csöndes lakás. Befektetésnek is ajánlja, de a CSOK-osoknál ez ugye nem jöhet szóba. (Azért a befektetők kedvéért mégis csak ideírjuk: jelenleg is megbízható bérlők lakják, akikkel meghosszabbítható a szerződés, amennyiben az új tulajdonos szeretné.)
A belmagassága 3,85 m, jó állapotú, folyamatosan karbantartott, csak tisztasági festést igényel – jellemzik. Hőszigetelt műanyag ablakok vannak, a villanyvezetéket felújították, saját a vízóra és alacsony a rezsi. A képek alapján kifejezetten kellemes lakásról lehet szó.

 

24,9 millió forintot kérnek érte, 820 ezer forinttal többet, mint amennyiről indult a tulajdonos. A külső Erzsébetváros kínálati árainak átlagánál ez 15 százalékkal magasabb négyzetméterre.

Galériás

A VI. kerületi földszinti lakás alapterülete mindössze 44 négyzetméter, de mivel mindkét szobája galériás, így még két félszoba fért el benne. Igényesen felújított, ez a fotókról is jól látszik.

 

Az árat is nyilván a paraméterekhez igazították, ezért jóval az átlagos kínálati ár felettire jön ki, ha az alapterület egy négyzetméterére nézzük. Viszont ne felejtsük el, hogy ott van még a galéria is!

Kétszintes

Egészen különleges, egyedi ajánlat lehet a képek alapján ez a 93 négyzetméteres, VIII. kerületi, belső kétszintes (3. emelet+tetőtér) háromszobás „duplex” lakás. Az alsó szinten előszoba, amerikai konyhás, tágas nappali, zuhanyzós fürdőszoba, az emeleten pedig 2 hálószoba és dupla mosdós, kádas fürdőszoba található és beépített szekrények. Padló- és mennyezeti fűtés van.

 

26,5 millió forintot kérnek érte, négyzetméterre 8 százalékkal többet, mint a többi palotanegyedi háromszobás lakás eladója.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik