Pénzügy

Roppant kapósak a panelok Észak-Pesten

Az alacsony banki kamatok mozgathatták meg az ingatlanpiacot: megélénkült kereslet és az árak emelkednek. A szakérő szerint ebben az évben biztosan marad az élénk vásárlói kedv, a fokozottabb kereslet, de hosszabb távon is kitarthat a lendület.

Az elmúlt hónapokban egész Budapesten jellemző volt a forgalomnövekedés és az áremelkedés, de ezen belül is kiemelkedett a panelok piaca – derül ki a Balla Ingatlanirodák elemzéséből. A két észak-pesti kerületben is pontosan ugyanezt tapasztalták az ingatlanközvetítők.

A CSOK

Úgy tűnik, hogy a folyamat nem áll meg, bár a devizahitelek rendezése és a családok otthonteremtési kedvezménye (CSOK) miatt most óvatosabbak lettek a jóslatok.

A fővároson belül mind Újpesten, mind pedig a XV. kerületben érezhető volt az elmúlt egy évben a kereslet élénkülése, mely az árak emelkedését is magával hozta – szűkítette a kört az ingatlanos cég kerületi vezetője, Balla Frigyes, aki szerint a lendület egyelőre nem tört meg. Ennek okát a szakértő elsősorban az alacsony banki kamatokban látja, melyek még vonzóbbá teszik most az ingatlanbefektetést.

Mindegy, csak panel legyen

Az 50-60 négyzetméteres és 8-12 milliós kategória a legkeresettebb most mindkét kerületben, lehet az panel- vagy téglalakás. Ezeket lehet most az átlagosnál könnyebben és gyorsabban eladni – tette hozzá Balla Frigyes. Tapasztalatai szerint azonban jelenleg szinte az összes panel-típusra és méretre jelentős az igény.

Megfigyelhető szerinte még, hogy míg korábban a másfél, kétszobás lakásokat keresték inkább a vevők, addig az igény most eltolódott az egy plusz két félszobás, illetve két plusz egy félszobás lakások irányába. Vagyis ugyanolyan alapterület mellett az egyre nagyobb szobaszámot tartják ideálisnak a vevők.

Megnéztük, akik ilyen lakásokat keresnek, mit találnak most a Költözzbe.hu-n. A Házár tárházban jelenleg összesen több mint 44 ezer ingatlan van fent, ebből több mint tízezer darab a budapesti eladó lakások száma.

IV. kerületi 1+2 félszobás

Két hónapja árulják ezt az 53 négyzetméteres, hetedik emeleti, erkélyes lakást. Egyedi fűtésmérők vannak benne, és a tulajdonos szerint kedvezőek a fenntartás költségei. Az állapotát úgy jellemzi, hogy „közepes” (a nyílászárók például még eredetiek). A pár kép alapján ránézésre akár „jó” is lehetne az osztályzat, de persze akié a lakás, az nyilván ezt jobban tudja.

 

Érdekes, hogy az ingatlanpiaci trendekkel dacolva engedtek az árból, hiszen februárban még 800 ezer forinttal többet szerettek volna kapni, mint most. Azonban így is, a jelenlegi 10,9 milliós elvárással még mindig egy kevéssel (9 százalékkal) többet kérnek a lakásért, mint amennyiért átlagban a hasonló méretű kerületieket hirdetik a többiek.

Tízezer híján 11 millió

A másik negyedik kerületi legkedvezőbb ajánlat 2+1 félszobás, 67 négyzetméteres, nyolcadik emeleti. Még csak egy hete hirdették meg. Az eladó itt is a „közepes” jelzőt ragasztotta a lakásra, egyedi fűtésmérő van, erkély szintén. Fotókat egyáltalán nem közölt (nagy kár), mindössze egy alaprajzot.

 

Csak 90 ezer forinttal drágább ez a lakás, mint az előző, viszont négyzetméterre vetítve ez az ajánlat jóval kedvezőbb: az oldalon található jelenlegi kerületi kínálati árak alatt van 13 százalékkal.

XV. kerületi 1+2 félszobás

Az 55 négyzetméteres újpalotai földszinti lakás annyi helyzeti előnnyel indul, hogy már szigetelt a ház. Viszont maga a lakás felújítandó. A tulajdonos tájékoztatása szerint a közös költség 10 ezer forint (azt nem írta, hogy ebben mi van benne), a fűtési átalány pedig 9 ezer forint. (Következtetés: feltehetőleg nincs egyedi fűtésmérő.)

 

8,99 millió forintot kérnek érte, ami azt jelenti, hogy négyzetméterre a nagyobbik újpestinél hajszállal olcsóbb, a XV. kerületi hasonló szobaszámú ingatlanokénál pedig 19 százalékkal kedvezőbb a meghirdetett ár. Nyilván a felújítás igényét is belekalkulálták.

Háromszobás?

Legalábbis ezt írják az eladók, de két szoba ebből csak 6 négyzetméteres (vagyis valójában félszoba). A hatodik emeleti lakás kicsivel nagyobb, mint a másik (59 négyzetméteres), erkély itt is van, és felújítás szintén kell. A nyílászárók cseréjével azonban legalább már nem muszáj bajlódnia az új tulajnak, mert az már megvolt. Házszigetelést azonban nem említenek. A fűtés itt is havi fixköltség (hogy mennyi, azt nem írják).

 

A lakást két hete hirdették meg, és pár napja 300 ezer forinttal feljebb srófolták az árat, így most 9,2 millió forintot szeretnének érte kapni. Négyzetméterre a négy közül ez a legkedvezőbb ajánlat, 23 százalékkal kedvezőbb, mint a kerületi átlag.

Ha érdeklik a hasonló kaliberű panelok, keressen bátran a Költözzbe.hu-n, mert még számos ajánlatot találhat, főleg a XV. kerületben!

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik