Gazdaság

Öt igazán jó szakma, amit Ön is kitanulhat

targonca (targonca)
targonca (targonca)

Igenis megéri felnőtt fejjel beülni az iskolapadba – derül ki összeállításunkból, amelyben összeszedtünk öt szakmát, amire megéri átképeztetni magunkat, mert van állás, lehet vele keresni – és bárki meg tudja tanulni őket.

Java-fejlesztő

Bár a programozásra misztikus ismeretként gondol a legtöbb számítógép-felhasználó, vannak olyan szintjei, amelyek egy matekból gimnáziumban 4-es vagy 5-ös képességű ember számára is elérhetők. A Java programnyelv nagyon népszerű, és sok cég keres ilyen programozót. Már csak azért is, mert a műszaki egyetemekről kikerülő informatikai mérnökök ehhez drágák. Van benne perspektíva, mivel ha van hozzá affinitása, sokféle módon képezheti magát egy programozó tovább. A munka a logikus gondolkodású emberek számára élvezetes is, hisz állandóan feladványokat kell megoldani. Az igazán jó állásokhoz diploma kell, de ha fejlődünk, még akár egy esti egyetemi képzésbe is megéri beruházni.

Potenciális kereset: Junior Java-fejlesztőként nettó 130-150 ezer forint, haladóként 150-200 ezer forint, szakdiplomával a csillagos ég.

Tanfolyamok ára: 250-300 ezer forint (létezik a webről letölthető ingyenes tanfolyam is).

Időszükséglet: 120-200 óra, munka mellett végezhető tanfolyamok is vannak.

Mi kell hozzá: angol nyelvtudás, számítástechnika iránti affinitás, logikus gondolkodás, gimnáziumi vagy szakközépiskolai érettségi nem árt.

 

Értékesítő

Minden cégnek el kell adnia a termékeit, s a legtöbb kis- és közepes vállalkozás küzd azzal, hogy jó értékesítőket találjon. Azokat, akik már bizonyítottak, anyagilag is nagyon megbecsülik. A legtöbb esetben legalább részben teljesítményfüggő, azaz jutalékalapú az értékesítők bérezése, s így a fizetést leginkább az értékesítőre kiosztott terület és a dolgozó szorgalma határozza meg. Általánosságban nem igényelnek a cégek szakképzettséget, csak valamennyi értékesítői tapasztalatot. Ám sok szakmában akkora az értékesítők körében a cserélődés, hogy egy jó esélyhez elég az is, ha az értékesítési vezetőt meggyőzzük, hogy a megfelelő személyiségtípus vagyunk. Ne számítsunk arra, hogy rögtön a legjobb területet kapjuk meg. Önbizalmat adhat egy professzionális értékesítői tanfolyam is. Perspektíva van benne, mivel egy adott ágazatban szerzett tapasztalatot más ágazatban is értékelnek, még ha a kapcsolatrendszer kiépítésére jó fél évet rá is kell szánni.

Potenciális kereset: kezdőként nettó 150 ezer, régi motorosként 350 ezer forinttól felfelé.

Tanfolyamok ára: 170-200 ezer forint (de kellő önbizalommal kihagyható).

Időszükséglet: pár hónap, intenzív.

Mi kell hozzá: jó taktikai érzék tárgyaláskor, módszeresség, vastag arcbőr, jó kapcsolatépítő-képesség és jó duma. Kell tudni diplomásokkal, jól keresőkkel vegyülni.

 

Minőségügyi menedzser

Ma is a feldolgozóiparban van a legtöbb tartósan betöltetlen álláshely. Ezek között vannak a minőségirányítással, minőségbiztosítással kapcsolatos munkák is, hiszen erre mindenféle gyártásban szükség van. Ezek egy része minőségbiztosítási mérnököt igényel, ám egy komplett egyetemi képzés elvégzése alighanem a legtöbb felnőtt ember lehetőségeit meghaladja. De vannak kiskapuk: ha van diplomája, csak másból, szerezhet valamilyen műszaki főiskolai képzettséget esti tagozaton, vagy felhasználhatja meglévő diplomáját, hogy egy minőségügyimenedzser-képzésen részt vegyen. Ha kevesebbel is beéri, akkor elvégezhet egy minőségbiztosításimunkatárs-tanfolyamot. Egy felmérésben a megkérdezett vállalatvezetők zöme azt mondta: a jövőben többet szeretnének áldozni a minőségpolitikájuk fejlesztésére, ebben elsősorban a szakemberhiány, másodsorban pedig a kis számú meglévő szakember magas fizetési igénye akadályozza őket. Viszonylagos állásbiztonsággal jár a szakma, hiszen az értékesítéshez hasonlóan ezzel a szakmával sem lehetetlen ágazatot váltani.

Potenciális kereset: kezdőként nettó 150 ezer, tapasztalattal 200 ezer forinttól felfelé.

Tanfolyamok ára: 100-150 ezer forint.

Időszükséglet: pár hónap, intenzív.

Mi kell hozzá: részletek iránti érdeklődés, alaposság, középiskolai végzettség

 

Targoncavezető

Nem túl nagy újdonság, de még mindig nagyon keresettek az iparban, a logisztikában és a kereskedelemben a targoncások. A targoncázás – akárcsak a könnyűgépkezelés más válfajai – egész kényelmesnek számít a fizikai munkák sorában, nem töri fel az ember tenyerét, és nők is alkalmasak rá fizikailag. Társlapunk, a Profession.hu adatbázisában is jó sok targoncakezelői álláshirdetés van. Óriási előny, ha az embernek megvan ehhez az álláshoz az OKJ-s tanfolyama és a szükséges targoncás jogosítvány is, mert annyira nem találnak ilyen szakképzettségű embereket a piacon, hogy sokszor a munkavédelmi bírságokat kénytelenek kockáztatni azzal, hogy felvesznek valakit ezek nélkül is. Az autóiparban is gyakran keresnek, ami pillanatnyilag körülbelül az egyetlen jól menő ágazat Magyarországon. Hátránya, hogy gyakran 12 órás műszakokba osztják be a munkavégzést a cégek.


Fotó: MTI / Krizsán Csaba

Plusz előny, hogy nem csak Magyarországon hiányszakma, hanem Nyugat-Európában is, ha elismertetjük a végzettségünket.

Potenciális kereset: kezdőként nettó 120 ezer, tapasztalattal 150 ezer forint körül.

Tanfolyamok ára: 70-80 ezer forint (jogosítvánnyal együtt).

Időszükséglet: pár hét, intenzív.

Mi kell hozzá: orvosi alkalmassági, 8 általános, nyelvtudás (ha külföldi elhelyezkedésre pályázunk).

 

CNC-forgácsoló

Szintén nagyon keresettek a gyártásban használatos CNC-esztergapadok kezelésére képes emberek. Itt olvashat egy összefoglalót arról, mit is kell tudnia annak, aki ilyen gépet kezel. A CNC-forgácsolókat külföldre is hívják, és darabszámra is sok hirdetés van. A munkának több szintje van (figyelem: előremeneteli lehetőség!) az egyszerű maróstól a műszakvezetőn és technológuson át a mérnökig. Olyanoknak ajánljuk, akik alkalmasnak tartják magukat arra is, hogy megtanulják programozni a gépet (azt mondják, nem ördöngősség, csak türelem kell hozzá), mert CAD-CAM informatikusi ismerettel lehet igazán kaszálni ezzel a végzettséggel.

Ahol van ipar, ott jó eséllyel helyben is el lehet vele helyezkedni, de ahol nincs, ott is hasznos végzettség (ha nyelvtudással párosul), mert viszonylag jó esélyünk van rá, hogy még fizetnek is, hogy költözzünk. A legtöbb helyen kérnek munkatapasztalatot, ennek megszerzéséhez érdemes olyan tanfolyamot végezni, ahol nemcsak a szakképzettséget adják oda, hanem élő ipari kapcsolatokkal rendelkeznek, és be tudnak segíteni minket egy kezdő állásba a tapasztalat megszerzése érdekében.

Potenciális kereset: kezdőként nettó 130-140 ezer, tapasztalattal Magyarországon 3-400 ezer, külföldön akár ennek duplája is.

Tanfolyamok ára: 2-300 ezer forint.

Időszükséglet: intenzív egyéni oktatásban pár hónap, csoportosan 6-10 hónap.

Mi kell hozzá: orvosi alkalmassági, 8 általános, nyelvtudás (ha külföldi elhelyezkedésre pályázunk).

Ajánlott videó

Olvasói sztorik