Gazdaság

Már nem egy multival szívott el békepipát Orbán

A kutatás-fejlesztés és a gyártás bővítését, magyar beszállítók bevonását és a szakképzésben való részvételt kéri a kormány a multiktól az eddigi partnerségi megállapodásokban.

Nem a Suzuki-szerződés az első, amelyet a kormány valamelyik nagy multival köt. Az első stratégiai partnerségi megállapodást a Coca-Cola HSBC-vel kötötte a kormány, a másodikat a Richter Gedeon Vegyészeti Gyár Nyrt.-vel, a harmadikat a székesfehérvári Alcoa-Köfém Kft.-vel, a legutóbbit pedig november 9-én a kecskeméti Mercedes-gyár tulajdonosával, a Daimler AG-vel.

A kormány tervei szerint idén körülbelül 40 nagy iparvállalattal állapodik majd meg, s ez a folyamat valóban el is indult: ebben a szerződési körben a Magyar Suzuki Zrt.-n túl az Alcoa-Köfém Kft.-vel, a Hankook Tire Magyarország Kft.-vel és a Richter Gedeon Nyrt.-vel köt vagy kötött ilyen megállapodást a kormány.

De hogy is néz ki egy ilyen szerződés?

A nemzetgazdasági tárca lapunk kérésére bepillantást engedett a Coca-Cola szerződésébe, amely meglehetősen hasonlít a későbbi szerződésekre. Ebben a gyártás bővítésén, magyar beszállítók foglalkoztatásán és a támogatási ígéreteken túl arról is szó esik: a Coca-Cola vállalja, hogy jó hírét viszi Magyarországnak a világban, s a minisztériummal legalább félévente egyezteti, ki mit tett a másikért. Emellett a kormány ösztönözné a kutatás-fejlesztést, és bevezetnék az egyedi kormánydöntés alapján nyújtható képzési támogatást, amit a Coca-Cola is igénybe vehet új alkalmazottaira. Mindezért cserébe a multi marketingesei vállalják, hogy Magyarországot, „mint gazdasági partnert és telephelyet nemzetközi szinten bemutatják, ismertté teszik” és idehozzák üzleti partnereiket.

A Richter Gedeonnal ennél is konkrétabb lépésekben állapodott meg a kormány. Azt ígérte meg a cég, hogy árbevételének legalább 8 százalékát kutatásra és fejlesztésre, illetve innovációs célokra fordítja, s hogy ezekben az egységeiben legalább 800 embert foglalkoztat. Emellett 2020-ig legalább öt biológiai készítményt kifejleszt, miközben létrehozza e medicinák ipari méretű előállításának technológiai feltételeit, kialakítja az ehhez szükséges szakembergárdát, s 2015-től elindítja e termékek ipari előállítását.


Martin Jäger és Orbán ViktorFotó: MTI / Koszticsák Szilárd

Kutatás-fejlesztést ígért a Daimler is, amellyel a magyar Mercedes-gyár beindítása után kötött megállapodást a kormány. Hosszasan taglalja a szerződés a cég részvételét a duális képzésben, s az állam ígéretet tett arra, hogy átláthatóbbá teszi a szakképzés támogatását. Szó esik a szerződésben arról is, hogy a cég „szívesen vesz részt” állami közbeszerzésekben a Mercedes-Benz márka ismertségének növelése érdekében.

Nagyon hasonló az Alcoa-Köfém szerződése is. Ebben egy tanműhely, illetve a gyakorlati képzés támogatását helyezi kilátásba a kormány, míg a fémipari cég bővítést ígér (a megfelelő helyzet esetén). Üdvözli a kormány azt is, hogy a cég Székesfehérvár környékén aktív a kulturális, oktatási, egészségügyi és szociális élet támogatásában. És persze felhívja a cég figyelmét a rendelkezésre álló kutatás-fejlesztési uniós forrásokra, támogatási programokra.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik