Gazdaság

Magyar várakat árult a kuvaitiaknak Szijjártó

Szijjártó Kuvaitban (Szijjártó Péter, Kuvait)
Szijjártó Kuvaitban (Szijjártó Péter, Kuvait)

Nagy erőkkel igyekszik az arab világban építkezni a kormány.

Az arab országok kulcsszereplők a magyar külpolitikai stratégiában, így Kuvaitot stratégiai partnerünknek tekintjük – mondta a Kuwait Times című napilapnak adott interjújában Szijjártó Péter külügyi és külgazdasági államtitkár, aki küldöttség élén tartózkodott az öböl menti arab országban. Azért járt ott, hogy előkészítsék a magyar-kuvaiti gazdasági vegyes bizottság első ülését, amelyre jövő áprilisban kerül sor Budapesten. Most az ottani pénzügyminisztériumban tárgyalt a bizottság kuvaiti társelnökével, Kalifa al-Hamadával.

Interjújában az államtitkár kiemelte, hogy Kuvait és Magyarország igyekszik erősíteni a kétoldalú gazdasági és üzleti kapcsolatokat, bővíteni az együttműködést számos területen, és Magyarország – keleti politikája keretében – szövetségeseket keres az arab országok között. A Kuvaiti Beruházási Hatóságnál (KIA) tett látogatásakor, Badr asz-Szaad vezérigazgatóval tárgyalva az államtitkár azt mondta: Magyarország biztonságos beruházási környezetet jelent, igen alacsonyak az adók, kevés a bürokratikus akadály, és az ország politikailag igen stabil, ami szokatlan dolog Európában. (Ez az idézet értelmezhetetlen, hiszen politikailag egész Európa meglehetősen stabil, Magyarországon európai viszonylatban nem alacsonyak az adók és a bürokratikus akadályoktól csak a legnagyobb beruházások nem szenvednek – a szerk.)

A magyar államtitkár az interjúban egyebek közt azzal jellemezte a mélyen gyökerező kétoldalú kapcsolatokat, hogy Magyarország igen határozottan kiállt Kuvait mellett, amikor Irak lerohanta.

Mezőgazdaság és gyógyászat

A budapesti találkozón megvizsgálják a termelés megosztásán alapuló vegyes vállalatok létesítésének a lehetőségeit a mezőgazdaságban – idézte a lap a magyar vendéget, aki szerint kuvaiti forrásból lehetne finanszírozni a mezőgazdasági termékek magyar földön történő előállítását végző vállalkozást.
Szijjártó Péter felhívta vendéglátói figyelmét a jelentős magyar tapasztalatokra és szakértelemre a kórházak működtetésében is, különösen az onkológia területén.

A magyar fél összeállított a KIA számára egy listát a magyarországi gyógyturizmus kínálta lehetőségekről is. “A negyedik legnagyobb termálvízkészlettel rendelkezünk a világon. Az országban sok kórház és rehabilitációs központ is működik. Szívesen fogadunk kuvaiti tőkét ezek továbbfejlesztéséhez, és kuvaitiak is felkereshetik e helyeket gyógykezelés vagy wellness céljából” – vázolta a lehetőségeket Szijjártó Péter az interjúban.

És a lényeg: a kőolaj

Utalt arra is, hogy az olaj- és földgázszektorban a Mol együttműködésre törekszik kuvaiti vállalatokkal a kuvaiti olaj és földgáz kiaknázásában. A lap megjegyezte, hogy a Mol a legnagyobb olajcég Közép-Európában. Ugyancsak az együttműködés területe lehet a városfejlesztés magyar vállalatok részvételével a kuvaiti nemzeti fejlesztési programban. Szijjártó Péter ennek kapcsán kiemelte a magyar műszaki szakértelem és technológia felhasználhatóságát a kuvaiti infrastruktúra fejlesztésében, út- és vasúthálózatok, aluljárók építésében.

A Kuvaiti Kereskedelmi és Ipari Kamarában folytatott megbeszéléseken is szóba kerültek a magyarországi beruházások lehetőségei, különösen az autóiparban, valamint az olaj- és gázszektorban. A küldöttséget vezető magyar államtitkár arra biztatta a kuvaiti befektetőket, hogy vegyenek részt Európa észak-déli olajvezeték-projektjében – írta a Kuwait Times.

Vár és adóssághalom

Az államtitkár arról is tájékoztatta a beruházási hatóság vezetőjét, hogy Magyarországon eladó tizenegy nagy történelmi építmény. “E kastélyok, amelyeket gazdag családok építtettek két-háromszáz évvel ezelőtt, valódi magyar örökséget jelentenek, és befektetési lehetőséget kínálnak” – mondta. A kuvaiti befektetők figyelmébe ajánlotta a magyar államkötvényeket is. Erről a Népszabadságnak adott interjújában az államtitkár azt mondta: tárgyalópartnerei egyelőre csak érdeklődtek arról, jelenleg hogyan áll a magyar kötvénypiac, milyenek a kamatok, “de ezen a téren ennél távolabb nem mentünk” – fogalmazott.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik