Gazdaság

Janics 42 milliót, egy kínai 70 milliót ér

eurókötegek (euró, )
eurókötegek (euró, )

Újabb hungarikum: kínaiaknak árulnánk 250 ezer eurónyi (70 millió forintnyi) államkötvényért letelepedést. Az MSZP már kormányzati emberkereskedést vizionál.

A Magyarország elhagyását elhatározó Douchev-Janics Natasáért (háromszoros olimpiai bajnok) ma estig kell letenni a 150 ezer eurót. Ha a magyar szövetség nem kapja meg a pénzt, két évig nem versenyezhet a sportoló. Magyarországon tényleg mindennek ára van. A Fidesz 250 ezer eurónyi államkötvényért kedvezményes magyarországi tartózkodási engedélyt biztosítana az itt beruházni szándékozó üzletembereknek.

Babák állampolgárságról, Rogán letelepedésről beszélt

Ezzel csábítanák ide az ottani befektetőket. Babák Mihály, aki Rogán Antal fideszes frakcióvezetővel közösen jegyzi az Országgyűlésnek a hétvégén benyújtott javaslatot azt mondta a Népszabadságnak: ezt valójában a kínaiak szerették volna. „Többször megfogalmazódott a kérés, hogy segítsük ezzel a magyarországi befektetéseiket. Ahhoz, hogy valaki komoly szereplő legyen a piacon, tőkét is kell rá szánnia. És ha valaki magyar állampolgár is, több lehetősége nyílik ezt megszerezni” – magyarázta a lapnak. A különleges elbánás feltételéül azért az államkötvény-vásárlást szabták a javaslatban, mert így eközben az államadósságot is tudnák finanszírozni.

Ezt a Fidesz frakcióvezetője már árnyalta. Rogán szerint a javaslatnak a magyar állampolgárság megszerzéséhez nincs köze, kedvezményes tartózkodási engedélyről van benne szó. A pekingi szálat a Fidesz-frakcióvezető megerősítette, az Országgyűlés kínai-magyar baráti tagozatának elnökeként a Magyarországra érkező üzleti delegációk arra panaszkodtak, hogy bürokratikus megszerezni a magyar vízumot, nehézkes a többszöri beutazás. Sok más ország – például Svájc, több európai uniós tagállam és az Egyesült Államok is – ugyanígy tesz – tette hozzá.

Rogán: befektetés, MSZP: emberkereskedelem

Rogán szerint, aki hajlandó 250 ezer eurót beruházni öt évre államkötvénybe, az az ország iránt elkötelezettnek tekinthető, és komoly vagyona van, tehát számítani lehet rá, hogy itteni tartózkodása alatt üzleti lehetőségeket teremt. Az MSZP olvasatában a javaslat arra utal, hogy a kormány elkezdte főzni a “Hogyan gyűjtsünk szavazókat avagy az emberkereskedelem a hatalomért?” elnevezésű ételt. A receptet ismertetve az ellenzéki párt arra jut, hogy valójában a Fidesz pénzért venne szavazatot, felajánlja a magyar állampolgárságot “és vele narancsos töltelékként a választójogot” 250 ezer euróért a világ bármely országában élőknek, ízlés szerint”.

Hányszor 70 millió?

Hogy mennyi államadósságot lehetne így házon belülre – azaz a nagy összegben vásárló külföldi befektetőktől védett helyre – hozni, azt ma még nem lehet tudni. Az államkötvény-vásárlások várható mennyiségéről az Államadósság Kezelő Központ Zrt-nek (ÁKK) nincs előzetes kalkulációja. Egyelőre arról sincsenek pontos becslések, hány külföldit érdekelne egy ilyen lehetőség.

Miért hungarikum?

Magyarország egyébként valóban nem az első lenne, amely lehetővé teszi az állampolgárság megvásárlását. A világ legnépszerűbb bevándorlási helyszíneinek számító országokban viszonylag elterjedt a befektetéshez kapcsolódó zöld kártya vagy letelepedési engedély. Becslések szerint körülbelül 20 ország teszi jelenleg is lehetővé az állampolgárság „megvásárlását”, s legalább még öt ország fontolgatja ezt.

Ám a letelepedés minden esetben a versenyszférába való beruházáshoz kötődik, nem az államba való beruházáshoz, mint a magyar programnál. És szinte mindenütt az állásteremtést kérik cserébe, nem a kormány költségvetési mozgásterének növelését lehetővé tévő állampapír-vásárlást. Az ÁKK Zrt. tudomása szerint sincs más országban példa erre.

Összeszedtük, a nagyobb országok közül melyikbe milyen feltételekkel lehet bevándorolni.

USA: 230 millió forint

Az Egyesült Államokban 1 millió dolláros befektetés esetén kaphatunk magunknak zöld kártyát, feltéve, ha van egy üzleti tervünk, amely – a bevándorlási hivatal szerint – reálisan számol legalább 10 állandó, teljes munkaidős állás megteremtésével egy új vagy nemrégiben született vállalkozásban legalább 2 évre. Ha olyan területen tervezünk létrehozni munkahelyeket, ahol magas a munkanélküliség vagy más szempontból hátrányos helyzetű, akkor elég 500 ezer dollár (115 millió forint) is.

A CNN információi szerint az idén rekordot dönthet az Egyesült Államokba befektetői vízummal érkezők száma: várhatóan 6000 üzletember „vásárolja be magát” az állampolgársághoz vezető útra. „A célunk ezzel a munkahelyteremtés, erről szól a dolog” – mondta a CNN-nek a bevándorlási hivatal szóvivője. „És ugyanakkor ez lehetővé teszi, hogy emberek idejöjjenek és befektessenek az országunkba.”

A vízum megszerzéséhez tett kétéves ígéret lejártával a befektetők teljes jogú állampolgárokká válnak. Eddig összesen körülbelül 12 ezer ember telepedett le így az USA-ban, de közülük csak körülbelül 5 ezren véglegesen.

Nagy-Britannia: 70 millió

A britek kábé annyira taksálják az országuk “állampolgárságát”, mint mi. Ott legalább 200 ezer font beruházásával és 2 ember foglalkoztatásával lehet hosszú távú letelepedési engedélyhez jutni, néhány feltétellel. Az üzletember csak saját vállalkozásában dolgozhat, és ott vállalnia kell menedzsmentszerepet is. Csak a saját pénzéből vállalkozhat, hitelből nem. Kell, hogy legyen hihető üzleti terve és elég pénze ahhoz, hogy önmagát eltartsa, míg vállalkozása nyereségessé válik. És persze jól kell tudnia angolul. Ha többet foglalkoztat vagy többet fektet be, hamarabb kaphat végleges állampolgárságot.

A befektetési minimum alól a brit kormány bizonyos esetekben – például Kelet-Európa egyes országainál – kivételt tesz. Ha viszont egymillió fontot (353 millió forintot) is be tudnak fektetni, akkor tulajdonképpen kiterítik a befektetők elé a vörös szőnyeget. Még akkor is állampolgárságot kaphatnak, ha évi 180 napot töltenek az országon kívül.

A briteknél elsősorban a volt gyarmataik gazdagjai nyomulnak. India vagy Kína felső tízmilliója számára különösen vonzó lehet ott letelepedni, hisz Nagy-Britanniában magas az életszínvonal, sokszínű és nagy a gazdaság, és jól megközelíthető az USA és a kontinentális Európa is. Ráadásul a brit szigeten ma is több millió indiai él, tehát otthontól távol is otthon érezhetik magukat. Számukra külön központot nyitott a brit kormány.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik