Gazdaság

Megorrolt a kormányra az IMF?

Christine Lagarde (Christine Lagarde)
Christine Lagarde (Christine Lagarde)

Nem kizárt, hogy már csak jövőre jön vissza tárgyalni Magyarországra az IMF, s hogy tavasz előtt nem lesz megállapodás. S ebben szerepe lehet a kormány nemrégiben megjelentetett, a valutaalapnak üzengető hirdetéseinek is.

A Népszabadság úgy tudja, az IMF valószínűleg „zokon vette” a valutaalap-ellenes fizetett kormányzati hirdetéseket, ezért „nem siet vissza Magyarországra”. A lap emlékezetet arra is, hogy október 23-án már az IMF-főtárgyaló Varga Mihály tárca nélküli miniszter is arról beszélt, hogy ismét idegen erők szorításába kerültünk, ismét távoli érdek hozta fejünkre a bajt.

Más oka is lehet

A lap egy a tárgyalási folyamatokat jól ismerő forrása szerint azonban más oka is lehet a távolmaradásnak. Mégpedig az, hogy a brüsszeli apparátust befolyásolni tudó gazdasági érdekcsoportok „nem szeretnék kiengedni Magyarországot a túlzottdeficit-eljárás alól”. Ezért követeli Brüsszel a „2/B csomagot” is – hivatkoztak egy kormánypárti politikus által mondottakra. Aki egyébként utalt Orbán Viktor szavaira, miszerint az Európai Bizottság elismerte, hogy a két Matolcsy-csomag egyenlegjavító intézkedéseivel Magyarország „már majdnem” eleget tett a kívánalmaknak.

Mindent megtesznek

A Népszabadság forrása szerint a kormány valóban mindent megtesz annak érdekében, hogy ne függesszék fel a 495 millió eurós kohéziós felzárkóztatási pénz (ez 140-150 milliárd forint) folyósítását. Vagyis el akarják érni, hogy megszüntessék a Magyarországgal szembeni túlzottdeficit-eljárást.

Ez a kormányközeli forrásuk úgy véli, Olli Rehn uniós pénzügyi biztos és néhány baloldali uniós szereplő túlságosan szigorú Magyarországgal. De szerinte a szigornak enyhülnie kell, mert Magyarország mindent megtesz azért, hogy bizonyítsa: a háromszázalékos hiánycél tartható lesz jövőre. Azt is hozzátette, tisztában vannak vele, hogy az intézkedéseik (bankadó és válságadó) Brüsszelnek nem feltétlenül tetszenek.

Azt remélik: ha november 7-én, amikor az Európai Bizottság elkészíti az országjelentést, még nem szüntetik is meg a túlzottdeficit-eljárást Magyarországgal szemben, ennek legkésőbb decemberben az uniós gazdasági és pénzügyi tanács, az Ecofin ülésén meg kell történnie. Abban bíznak, hogy ha az Európai Bizottság vagy az Ecofin ráteszi a pecsétet a 2013-as magyar költségvetésre, és megszünteti az ellenünk folyó túlzottdeficit-eljárást, akkor az IMF is visszatér a tárgyalóasztalhoz. A lap forrása szerint azonban nem kizárt, hogy a tárgyalásokat csak jövő tavasszal tudják lezárni.

A fenntarthatósággal lehet gond

Hogy így lesz-e, kiderül. Az biztos, hogy Brüsszel most azt vizsgálja, Magyarország tett-e megfelelő előrelépést túlzott hiánya időben és fenntartható módon történő kiigazítása érdekében. S a hangsúly itt a „fenntartható” szón van. Amivel gondok lehetnek. Mert egy 600 milliárdos egyenlegjavulás és a konszolidált hiány sem biztosít jövőre egyszázalékosnál magasabb gazdasági növekedést, sőt a kiigazítások (megszorítások) recesszióhoz vezethetnek.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik