Gazdaság

IMF-tárgyalások: vége a bemelegítésnek

imf-delegáció (imf-tárgyalás, )
imf-delegáció (imf-tárgyalás, )

Mindkét fél hallgat arról, mi került terítékre az első, rövid megbeszélésen, így egyelőre nem tudni, vannak-e feltételei a valutaalapnak.

Egy órán át tárgyalt kedden délelőtt az IMF küldöttsége, valamint az Európai Bizottság delegációjának vezetője Varga Mihály tárca nélküli miniszterrel a közigazgatási és igazságügyi tárca épületében. Vargát elkísérte Pleschinger Gyula, a gazdasági minisztérium államtitkára is, Rogán Antal viszont éppen ma kezdte meg nyári szabadságát, így nem vett részt a megbeszélésen.

A távozó IMF-delegáció vezetője, Thanos Arvanitis az egyeztetés után nem árulta el, milyen feltételekkel ültek tárgyalóasztalhoz. Iryna Ivaschenkoval, a valutaalap magyarországi képviseletének vezetőjével egybehangzóan úgy fogalmaztak, hogy csak a tárgyalások után adnak tájékoztatást az egyeztetésekről.

A nol.hu értesülése szerint a lényeg az, hogy a valutaalap a pénzéhez szeretne jutni, ezért arra figyel, hogy az adott ország költségvetési hiánya bizonyos szint alatt maradjon, illetve az adóbevételek minél hatékonyabbak és magasabbak legyenek.

Simor: van mondanivalóm

A Magyar Nemzeti Bank vezetése kedd délután fogadta a valutaalap delegációját. A jegybank csupán a találkozó tényét erősítette meg, részleteket már nem közölt.

A jegybankelnök kedd délelőtt újságírók kérdésére, hogy van-e mondanivalója az IMF delegációja számára, azt válaszolta, van, de most arról fog beszélni, amiről kérdezik.

Azt például nem is tudja, hogy szóba kerül-e egyáltalán a jegybanktörvény a magyar kormány és a Nemzetközi Valutaalap közötti tárgyalásokon.

Egyezség és szószegés?

A Raiffeisen elemzői úgy vélik, Orbánék csak akkor állapodnak meg a valutaalappal, ha anélkül csődbe menne az ország. Egy neves piaci elemző, Peter Attard Montalto pedig azt nyilatkozta, ha lesz is egyezség, akkor sem lesz tartós, ugyanis Budapest nem tartja be a feltételeket.

Délelőtt egyébként rendőrök vittek el két tiltakozót a Bank Centertől, ahol a bejárathoz láncolták magukat, hogy így tiltakozzanak a tárgyalások ellen.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik