Gazdaság

Buknak a hitelből végtörlesztők?

Aki még megteheti, ne rohanjon kölcsönért. A Bankszövetség alelnöke szerint a devizahitelesek jobban járnak a fix árfolyamú törlesztéssel.

A forint év eleji lejtmenete és az állampapírok hozamainak növekedése nyomán folyamatosan emelkednek a forinthitelek kamatai. Így a banki kölcsönből való végtörlesztés helyett jobban megéri tovább fizetni a devizahitelt, és megvárni az árfolyamgát áprilistól belépő új rendszerét – nyilatkozta a Távirati Irodának a Magyar Bankszövetség alelnöke.

Gyuris Dániel elmondta: ha a parlament rábólint, akkor öt évre rögzítik a devizatörlesztő árfolyamokat. A svájci frankét 180 forinton, az euróét 250 forinton, a japán jenét 2,5 forinton A rögzített és a piaci árfolyam közötti különbség egy gyűjtőszámlára kerül. A meg nem fizetett összeg mintegy kétharmadát az állam és a bankszektor magára vállalja.

A devizahitelesek kölcsöneinek átlagértéke 7 millió forint körül van húszéves futamidővel. Ha például a svájcifrank-alapú kölcsönt 4 éve vette fel az ügyfél, azaz még 16 éve van hátra a törlesztésből, megéri bejelentkezni az árfolyamgát új rendszerébe.

A Bankszövetség számításai szerint most ennek a hitelnek a havi törlesztőrészlete 72 ezer forint körül alakul. Amennyiben az adós a tartozását végtörlesztéssel rendezi, mégpedig teljes mértékben forinthitelből, akkor ennek – a mai kamatszintet figyelembe véve – a havi terhe 77 ezer forintra emelkedne, kivetítve a hitel teljes időtartamára. Míg ha az ügyfél nem végtörleszt, és bejelentkezik az áprilistól érvényes árfolyamgát rendszere alá, a havi törlesztőrészlet a következő 5 évre 52 ezer forintra csökken.

Gyuris Dániel megjegyezte: a jelentős fennakadás nélkül törlesztő, 90 napon túli fizetési késedelembe nem csúszott, lakóingatlan fedezetű, deviza-jelzáloghitellel rendelkező adósok áprilistól jelentkezhetnek majd bankjuknál az árfolyamgát rendszerébe, és fix árfolyamon törleszthetik tovább hitelüket.

Az elképzelések alapján a rendelkezések kitérnek majd arra az esetre is, ha esetleg 270 forint fölé emelkedne a svájci frank, 340 forint fölé menne az euró, vagy 3,3 forint fölé ugrana a japán jen árfolyama. Ebben az esetben az árfolyamkockázatot teljes egészében a kormány viseli majd.

A kormány és a Magyar Bankszövetség decemberben állapodott meg az adósmentés részleteiről. Az egyezségről szóló összeállításunkat itt találja.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik