Gazdaság

Gázolajjal, cigivel, alkohollal és játékkal foltoz a kormány

Adóemelésekkel pótolnák az idei büdzsében keletkező mintegy százmilliárdos hiányt.

Négy tétellel “foltozná be” a kormány azt a 100 milliárd forintos lyukat, amely az idei költségvetésben a vártnál alacsonyabb gazdasági növekedés miatt keletkezett.

Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter elmondta: növelik az adóbeszedés hatékonyságát, és ebből 40 milliárd forintos többletáfabevételre számítanak. További 40 milliárd forintos megtakarításra készül a kabinet az idén az államigazgatásra vonatkozó teljes beszerzési stop miatt.

Ezenkívül 50 százalékkal emelik a játékadót, 7 százalékkal a dohánytermékek, 5 százalékkal az alkoholos termékek, 50 százalékkal az aromázott szeszes italok jövedéki adóját, míg a gázolajét 97 forintról 110 forintra – jelentette be Matolcsy György, hozzáfűzve, hogy ebből összesen 10 milliárdos többletbevételt várnak az év utolsó két hónapjában.

A százmilliárdos költségvetési lyuk “befoltozásához” további 10 milliárd forintot a nyugdíjrendszer átalakításával állami kézbe került részvények osztalékából fedezne a kormány.

Az MSZP elnöke szerint Orbán Viktor keddi bejelentése azt mutatja, hogy a miniszterelnök nincs tisztában az ország előtt álló gazdasági problémákkal és az emberek valós gondjaival. Mesterházy Attila az MTI-hez eljuttatott közleményében hangsúlyozza, hogy Orbán Viktor rögeszmésen ragaszkodik a dilettáns gazdaságpolitikához, amely kudarcot kudarcra halmoz, és mélyíti Magyarország gazdasági válságát.

Nézze meg az Index.hu videóját:

Ajánlott videó

Olvasói sztorik