Gazdaság

Nem lesz különadó visszamenőleg

Az Alkotmánybíróság megsemmisítette a jogszabály visszamenőleges hatályát.

Az Alkotmánybíróság május 6-án hozott határozatában a hatálybalépésére visszaható hatállyal megsemmisítette a 98 százalékos különadóról szóló tör­vénynek azt a szabályát, amely szerint a különadót a 2005. január 1-jét követően megszerzett jövedelmekre kell alkalmazni.

A testület álláspontja szerint az emberi méltóságot sérti, hogy a törvény a különadó hatályát olyan bevételekre is kiterjesztette, amelyeket bevallással lezárt adóévekben, törvény alapján szereztek a jogosultak.

Az Alkotmánybíróság határozata következtében a 2005-2009-es adóévekben szerzett bevétel után az adóhatóság a különadót nem követel­heti, azt nem kell bevallani, megfizetni, illetve a már megfizetett különadót – a magánszemély kérelmére – az adóhatóságnak vissza kell térítenie.

A tör­vény szövegezése miatt a megsemmisítés a 2010-es adóévre is vonatkozik, noha a törvénynek a 2010-es és az azt követő adóévekre szóló szabályai nem sértik az emberi méltóságot. Ahhoz azonban, hogy a 2010-es adóévre kiterjedjen a különadó hatálya, további jogalkotásra van szükség az Or­szág­gyűlés részéről. Ennek hiányában – a magánszemély kérelmére – az adóhatóságnak a 2010-es adóévre már megfizetett különadót is vissza kell térí­tenie.

Arra a kérdésre, hogy miért nem várta meg a határozat nyilvánosságra hozatalával az Ab a jövő heti teljes ülést, Sereg András, az Ab sajtófőnöke azt mondta: az ügy fontossága és a május végi adóbevallási határidő miatt az Alkotmánybíróság a lehető leghamarabb meg kívánta hozni határozatát.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal közlése szerint május 5-ig magánszemélyek 1,08 milliárd forint különadót fizettek meg az adóhatóság részére, és 481 magánszemély nyújtott be a különadóról szóló bevallást .

AJÁNLOTT LINK:

A KDNP szerint gond, hogy az AB jogi szempontok alapján dönt (Hír24)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik