Gazdaság

Magánnyugdíj – az elvonás tünetei

Már menekülnek a magánnyugdíjpénztárak - viszik a pénzt.

Több kisebb részvény árfolyama esett tegnap, amit többen csak a magánnyugdíjpénztárakkal kapcsolatos aggodalmakkal tudtak magyarázni. Elképzelhető ugyanis, hogy a nehezebben értékesíthető részvényektől már most szabadulna néhány pénztár – írja a Napi Gazdaság.

A lap piaci forrásai szerint volt olyan brókercég is, amelyik erre hivatkozva arra biztatta illikvid részvényekkel rendelkező ügyfeleit, hogy még időben adják el papírjaikat, mielőtt a pénztárak egyszerre akarnak majd megszabadulni azoktól.

Egy a lapnak nyilatkozó szakértő szerint ez indokolatlan, hiszen a törvény csak egy 14 hónapos moratóriumot tartalmaz, elég idejük van a pénztáraknak, hogy ha kell, készpénzt teremtsenek elő.

Egy másik alapkezelő szerint nagyon is érthető, ha egy pénztár úgy dönt: már most értékesít a csomagjából. Nem muszájból, hanem veszélyérzetből. Amint egy másik piaci szereplő megjegyezte: hiába nem kell még eladniuk eszközöket, a szereplők nem a hírekre reagálnak, hanem a várakozásokra – ilyen a tőzsde.

Ajánlott link:

Már menekülnek a magánnyugdíjpénztárak – viszik a pénzt (Napi Gazdaság)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik