Üzleti tippek

Túlélésért küzdenek a malmok, kormányzati segítséget várnak

Mohos Márton / 24.hu
Mohos Márton / 24.hu

A malmok már a magas, tonnánként 140 ezer forint körüli árú búzából őrölnek, ezért október elején nagyjából mindegyikük meglépte a korábban beharangozott, kilogrammonként 10 forint körüli áremelést – mondta a VG-nek Lakatos Zoltán, a Gabonaszövetség gabonafeldolgozói tagozatának elnöke, a Hajdú Gabona Zrt. elnök-vezérigazgatója.

Ami a drasztikusan emelkedő energiaköltségeket, különösen az áramárat illeti, a szakember szerint ez az év még „elketyeg” valahogy, hiszen év végéig majdnem mindenkinek meg van kötve a szerződése az energiaszolgáltatókkal. A nagy baj majd jövőre várható, mert a 250-280 forintos kilowattóránkénti ár már olyan mértékű költségnövekedés, amit az árak emelésével sem lehet majd lekövetni, miközben a vásárlóerő is csökken. Úgy véli,

ha januártól valóban ezekkel az árakkal kell számolni, akkor az áramköltség önmagában magasabb lesz, mint eddig volt az összes ráfordítás. 

A malmok túlélését nehezíti az is, hogy most nagyon magas kamatok mellett kell finanszírozniuk a készleteiket. Az agrárkormányzatnak már jelezték az áramárak és a kamatok okozta problémát, és az áramárban támogatást várnak.

Kapcsolódó
Még egy lapáttal rátett az élelmiszerdrágulás szeptemberben, száguld a kenyér és a sajt ára
Összességében éves szinten több mint 35 százalékos az élelmiszerdrágulás. Mutatjuk, mi van az átlag mögött.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik