Varga Mihály hozzátette, az építőipar kulcsfontosságú ágazat, amelyben 2010-hez képest 120 ezerrel nőtt a foglalkoztatottak száma. A növekedés mértékét mutatja, hogy nagyjából 120 ezer embernek ad munkát a magyar autóipar.
Arra is rámutatott, hogy míg a 2000-es évek közepén az építőipar a magyar gazdaság teljesítményének 4 százalékát adta, ez mostanra 5,5 százalékra emelkedett. Mivel a szektor növekedési pályán halad, amit a rendelésállomány bővülése is jelez, ezért további növekedésre számítanak.
A kihívások közül a pénzügyminiszter a szakember utánpótlásra hívta fel a figyelmet, amelyhez szerinte segítséget adnak a továbbképzések, a munkaszervezés javítása és a jövedelmek növekedése.
Kiemelte, hogy a jövedelmek növekedéséhez a kormány is hozzájárult, hisz 2022-ben is csökkentik a vállalkozásokat terhelő adók mértékét, 4 százalékponttal, amely magában foglalja a szociális hozzájárulási adó 2,5 százalékpontos mérséklését és a szakképzési hozzájárulás eltörlését. Mindezek mellett fontosnak nevezte a kisvállalkozási adó 1 százalékos csökkentését.
Ezek a lépések együttesen 750 milliárd forintos adócsökkentést eredményeznek jövőre. A miniszter kitért a digitalizáció és az eszközpark megújításának kérdésére is: az utóbbit érintő programok folytatásában a hazai forrás mellett az európai uniós források is fontos szerepet játszanak.
Varga Mihály elmondta: erre az évre 320-330 milliárd forinttal tartozik az Európai Unió a helyreállítási program elfogadásának csúszása miatt, az ügyben még zajlanak a tárgyalások, de reméli, hogy azokat hamarosan le tudják zárni. Továbbá megjegyezte, hogy elindul a 2021-2028 közti, hétéves tervezési időszak, az itt elérhető forrásokból már terveznek eszközpark megújítását célzó programokat, példaként GINOP-os pályázatokat említett.
Koji László, az ÉVOSZ elnöke azt emelte ki, hogy az építőipar a járványügyi helyzet ellenére is folyamatosan dolgozik. Az ágazat teljesítménye szeptemberre elérte a 2019 azonos időszakában mért 3500 milliárd forintos nagyságrendet, az év egészében pedig elérheti az 5000 milliárd forintot.