Üzleti tippek

Drónok, applikációk, digitalizáció – Ezekre is lehet pályázni az InnoMax-díjon

Getty Images
Getty Images
Idén is megnyílt a lehetőség, hogy innovatív ötleteik megvalósításához anyagi és szakmai segítséget kapjanak a hazai civil szervezetek. Az infokommunikációs szolgáltató Invitech már 12. alkalommal írja ki a pályázatot, amely a fenntarthatóság, az oktatás, az egészség vagy éppen a kultúra területén a digitalizáció segítségével fejlődni akaró közösségeknek kíván támogatást nyújtani. A díjak odaítélésében továbbra is komoly szerep jut a neves zsűrinek, de az idei évtől a közönség is beleszólhat a végső sorrend alakulásába.

A kiírásra a fent említett témakörökben olyan projektötletek, de akár eszközbeszerzések megvalósítására lehet pályázni, amelyek innovatív infokommunikációs vagy információtechnológiai megoldásokat felhasználva, hasznos társadalmi célt szolgálnak.

Az előző pályázati szakasz végén iskolások drónprogramozó oktatását, egy interaktív energia- és klímatudatossági szemléletformálási programot, tanulási nehézségekkel küzdő fiatalokat segítő applikációt, anyaotthonban élő gyermekek online oktatásban való részvételét, vagy éppen az ember és a természet jobb kapcsolatát elősegítő tudástár kialakítását is támogatták a szervezők.

Marton László

„Ahogy az infokommunikációs megoldások is fejlődnek, úgy fejlődik maga az InnoMax-díj is. Egyrészt a pályázatokon tökéletesen le lehet mérni, hol tart a társadalom a digitalizáció terén, milyen kihívásokra akar a technológiai megoldások, eszközök segítségével válaszolni, másrészt nekünk is úgy kell időről időre megújítani a díjat, hogy az mindig a nonprofit szervezetek aktuális igényeire jelentsen megoldást. Ez a díj mindig aktuális, eredményességét pedig az a már több mint száz projektötlet bizonyítja, amely támogatásban részesülhetett. A pályázat sikerét bizonyítja még annak több mint tízéves múltja, és hogy a kistelepülések iskolai alapítványaitól kezdve az országosan ismert civil szervezetekig nagy népszerűségnek örvend” – fogalmazott Marton László, az Invitech vállalati értékesítési vezérigazgató-helyettese.

A neves szakemberekből álló zsűri mellett az idei évtől a nagyközönségnek is komoly beleszólása van a díjazottak kiválasztásába, ugyanis szavazatuk már nemcsak a közönségdíj odaítéléséről dönt, hanem három másik nyertes kijelölésében is fontos szerepet játszik.

Ahogy a tavalyi évben még a pandémia miatt bevezetett digitális fejlesztést támogató eszközpályázat jelentett újítást, idén például már a kultúra is megjelent a támogatható témakörökben.

A pályázatok beadásának meghosszabbított határideje 2021. november 19., a nyertes projekteket pedig 2022 márciusa és decembere között kell megvalósítania a támogatott szervezeteknek. A kiírás már elérhető a társaság honlapján: www.invitech.hu/innomax.

Az Invitech a hagyományoknak megfelelően idén is az Effekteam Egyesület szakértő közreműködésével bonyolítja le a pályáztatási folyamatot.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik