Getty Images
Üzleti tippek

Ökológiai tudástár és tanulást segítő applikáció is az InnoMax-nyertesek között

Az Invitech az InnoMax Díjon keresztül évről évre támogatja a nonprofit szervezetek innovatív projektötleteit. Idén a nyertes pályázatok között szerepelt a digitális ökológiai tudástár, a tanulási nehézségekkel küzdő fiatalokat támogató applikáció és az online oktatást segítő eszköztámogatás is.

Az Invitech idén tavasszal 11. alkalommal osztotta ki a díjakat. A részt vevő hetven nonprofit szervezet közül öt vehette át a díjat és a vele járó támogatást. A pályázat fókuszában a fenntarthatóság, az egészségügy, a köznevelés és a felzárkóztatás állt, de most először helyet kapott benne a digitális oktatással kapcsolatos eszközbeszerzések támogatása is.

Segítség fiataloktól fiataloknak

Az egyik nyertes, a DisHelps projekt az UNICEF Magyar Bizottság Alapítvány támogatásával indult el az InnoMax-pályázaton. Az ötletgazdák célja egy olyan készülő mobilalkalmazás továbbfejlesztése, amely különféle hasznos információkkal szolgál a tanulási problémákkal küzdőknek.

„Pályázatunk ’A fiataloktól fiataloknak’ címet kapta, utalva arra, hogy mi még korábban gimnazistaként találtuk ki ezt az applikációt. Egy olyan tudásbázist szeretnénk összeállítani, amelyen keresztül a tanulási nehézséggel küzdő gyerekek kaphatnak segítséget. Olyan szakszerű, de mégis közérthető információkra gondolunk, amelyeket az okostelefonjukon könnyen el tudnak érni a mindennapokban” – mondta a DisHelps projekt ötletgazdája.

„Maga a tanulási zavar egy hatalmas fogalom, amit négy főcsoportra oszthatunk: a diszlexiára, a diszgráfiára, a diszkalkuliára és a figyelemhiányos hiperaktivitási zavarra, az ADHD-ra. Becsléseink szerint körülbelül a diákok 12 százaléka lehet érintett. Ezt többféleképpen is felmértük, például oly módon is, hogy öt iskolában gyűjtöttünk különböző anyagokat. Ez a felmérés 2000 tanulót jelentett, és azt láttuk, hogy 200-250 diákot érint valamilyen típusú tanulási nehézség” – összegezte Véber Nóra.

Az alkalmazáson belül az érdeklődők egy felmérő tesztet is kitölthetnek, hogy van-e problémájuk a tanulással, érdemes-e szakemberhez fordulniuk, vagy esetleg csak több gyakorlásra van szükségük. Ahhoz, hogy személyesebb legyen a platform, készül majd egy fórum is, ahol a fiatalok egymással és a szakemberekkel is tudnak kommunikálni, valamint lesznek majd tippek, és a különböző fejlesztési lehetőségekről is lehet tájékozódni.

Esélyteremtés az informatika eszközeivel

Idén először támogatott digitális oktatással kapcsolatos eszközbeszerzést az Invitech az InnoMax Díj keretében. A pandémiás helyzet generálta eszközpályázat győztese az Anyaoltalmazó Alapítvány lett. A támogatással a náluk átmeneti szállást kereső anyák gyermekeinek tanulását segítik.

A szervezet célja, hogy az átmenetileg vagy tartósan otthontalanná vált családok befogadásával megelőzze, illetve megszüntesse a gyermekek veszélyeztetettségét, és megakadályozza a családok szétszakadását. Az alapítvány kiemelt figyelmet szentel annak, hogy a gyermekek ne csak csoportos foglalkozások keretében, hanem egyéni fejlesztés lehetősége mellett is megkaphassák a szükséges segítséget.

„A pandémia első hulláma alatt nehézséget jelentett számunkra, hogy az online oktatást csak csoportosan tudtuk megoldani a meglévő eszközeinkkel. Az InnoMax Díjjal járó támogatásból öt laptopot vásároltunk, aminek köszönhetően a felső tagozatos gyerekek kis létszámban, két-három fős csoportban vagy akár egyedül a saját szobájukban tudták az online oktatást követni. Mindig keressük a nekünk megfelelő kiírásokat, így amikor láttuk, hogy az InnoMax-pályázat a digitális oktatásra is felhívta a figyelmet, akkor azonnal pályáztunk, és nagy örömünkre szolgál, hogy elnyertük a támogatást” – foglalta össze Haraszti István, az Anyaoltalmazó Alapítvány titkára.

Digitális tudástár a vidéki kisközösségek számára

A Mindenegyüttmegy Egyesület Organikus Értéktár projektje nyerte el idén az InnoMax közönségdíját. A közösségi oldalon az eddigi közönségdíjasok közül ők kapták a legtöbb szavazatot. A szervezet célja a teljes életmód- és ökológiai paradigmaváltást megvalósító vidéki és városi kisközösségek segítése.

Projektjük a természettel együttműködő megoldásokat alkalmazó, az egészséges életmód kultúrájának lehetséges eszközeit és módszereit gyűjti össze, és közérthető formában mutatja be. Olyan interneten elérhető adatbázis építésén dolgoznak, amely a kulcsjelentőségű témaköröket – például természet, építés, eszköz és technológia, egészség és élelem, oktatás és kultúra, közösség – egységes keretrendszerbe foglalja.

„Az ötlet még tíz éve született Tőgyi Balázs fejében, aki szintén az egyesület tagja, és a környezettudatos vidéki életet választók találkozójának, a Gyüttment Fesztiválnak az egyik szervezője. Úgy gondoljuk, hogy az ökológiai válságra válaszul a természettel együttműködő, szelíd megoldásokat összegző tudás összegyűjtése és rendszerezése is nagyon fontos, valamint annak a bemutatása is, hogy az egyes részterületek milyen kapcsolatban vannak egymással” – mondta a Mindenegyüttmegy Egyesület kommunikációs vezetője.

A projekt megvalósításával olyan hiánypótló szerepet kívánnak betölteni, amivel a vidéki élet és a fenntarthatóság kulcsszereplőit, az útkeresőket, a vidéken élőket és a szakembereket kötik össze – kezdetben helyi, majd országos szinten.

„A támogatásból egy weboldalt szeretnénk továbbfejleszteni, amely az önellátó életformát népszerűsíti és tudásbázist ad. Három fontos területet azonosítottunk, ezek a víz, az energia és a humuszgazdálkodás. Az InnoMax Díj abban segít minket, hogy el tudjuk kezdeni a digitalizációs munkát” – tette hozzá Forrai Mária Melinda.

Az idei Invitech InnoMax-pályázaton az iskolai drónprogramozás és a kiterjesztett valóságra építő környezettudatossági oktatás is a nyertes pályázatok között szerepelt. A további részletekről itt olvashat.

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.