Getty Images
Üzleti tippek

Még néhány napig igényelhető az iparűzési adókedvezmény

Február 25-én jár le a 4 milliárd forint alatti árbevétellel rendelkező kkv-k számára a határidő – figyelmeztet a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara. A BKIK rövidesen 75 millió forint kezdő saját tőkével szolidaritási programot indít a bajba jutott cégek megsegítésére.

A kamara adatai szerint a fővárosban nagyságrendileg 250 ezer kis- és középvállalkozás jogosult a 2021-es adóévre helyi iparűzési adókönnyítést igényelni.

A BKIK azt javasolja a cégeknek, hogy vegyék igénybe az adókedvezményt. Arra is felhívták a figyelmet, hogy abból csak azok részesülhetnek, akik a február 25-i határidőig jelzik igényüket az önkormányzati adóhatóság felé a NAV erre szolgáló nyomtatványán.

Kapcsolódó
Van, akinek utoljára kell az áfabevallással bajlódnia
70 ezer vállalkozásnak kell csütörtökig teljesítenie az éves kötelezettségét.

A szervezet álláspontja szerint ugyanakkor a 250 ezer jogosult közül a járványhelyzet által a leginkább sújtott mintegy 15 ezer, döntően vendéglátóipari és turisztikai vállalkozás igazán nagy bajban van. Számukra további forrásokat kell biztosítani a túléléshez a rendkívüli helyzetre való tekintettel.

Támogatási alap az ötezer forintokból

Egy cég számára normál működés mellett ötezer forint kamarai hozzájárulás kifizetése nem jelenthet problémát, és ezt az összeget a területi kamarák a vállalkozások számára szolgáltatások nyújtására használják. A BKIK álláspontja szerint azonban a mostanihoz hasonló válság esetén ötezer forint is sokat számíthat.

Éppen ezért a budapesti kamara konkrét, kézzel fogható támogatást kíván nyújtani: a legnehezebb helyzetbe került 15 ezer vállalkozás által kötelezően befizetett 5 ezer forintos kamarai hozzájárulásból most kifejezetten számukra állít fel nyitott támogatási pénzalapot.

A 75 millió forinttal startoló szolidaritási alapból főleg fogyasztásösztönző programot indítanak majd, amely egyebek mellett a nehéz helyzetbe került fővárosi vendéglátóhelyek nyitás utáni feltöltését is segítené. A program elindításához a BKIK saját forrásainak felajánlásán túl a koronavírus-válság által kisebb mértékben érintett budapesti cégek támogatására és szolidaritására is számít.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.