Getty Images
Üzleti tippek

Van, akinek utoljára kell az áfabevallással bajlódnia

Az idén utoljára kénytelen az adóhatóság hathatós segítsége nélkül elkészíteni áfabevallását az a 70 ezer vállalkozás, amely csütörtökig teljesítheti éves áfabevallási kötelezettségét – közölte Tállai András.

E cégeket jövőre már az adóhatóság segíti az egyik legbonyolultabb adózási kötelezettség teljesítésében azzal, hogy megküldi nekik a bevallás kiajánlott tervezetét.

Kapcsolódó
17 ezer milliárd forintot szedne be idén a NAV
A járvány okozta válság miatt áfából és a járulékokból is a vártnál kevesebb volt a bevétel.

A 2021-es év az adminisztrációcsökkentés egyik legfontosabb mérföldköve lesz. Miután a kormány a családokat és a lakosságot már 2017-ben, az e-szja bevezetésével megszabadította a személyijövedelemadó-bevallás kitöltésének a nyűgétől, 2021-ben a vállalkozókon a sor – részletezte a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára.

Nyártól az adóhivatal áfabevallás-tervezetet ajánl ki az érintetteknek, ami évente mintegy félmillió vállalkozásnak jelent könnyebbséget. Ez a lehetőség először a 2021. júliusról szóló havi áfabevallás tervezeténél lép ez életbe.

Magyarország az Európai Unióban az elsők között nyújt áfabevallás-kiajánlási szolgáltatást a vállalkozásoknak – emelte ki Tállai András.

Szerinte az idén debütáló szolgáltatás amellett, hogy versenyképességi szempontból is nagy előnyt jelent más országokkal szemben, segítheti a gazdaság újranyitását is. Az adóadminisztráció csökkentésével, valamint a digitális átállás egyre erőteljesebbé válásával ugyanis nemcsak időt, hanem pénzt is takaríthatnak meg a cégek.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal a saját nyilvántartásaiban rendelkezésre álló adatokat, például az online számla és pénztárgép adatokat ajánlja ki elektronikusan. A rendszer a számlák adatait tételsoronként megmutatja, továbbá biztosítja az adómértéknek (5-18-27 százalék) vagy mentességnek megfelelő összesítést, valamint a fordított adózás alá tartozó számlák adatának megjelenítését.

Az új szolgáltatás ezért egyrészt lehetővé teszi a cég saját ügyvitelének a digitalizálását, másrészt nagymértékben csökkenti a vállalkozások, illetve a könyvelők adminisztrációját már önmagában azáltal is, hogy az adóhivataltól érkező pontos adatok állnak majd a rendelkezésükre – összegezte az MTI.

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.