Róka László / MTVA / Bizományosi
Üzleti tippek

17 ezer milliárd forintot szedne be idén a NAV

Tavaly 15 ezer 813 milliárd forint folyt be az adó- és vámhivatalhoz, ami mintegy 94 százaléka a kormány által még a járványhelyzet előtt tervezettnek. Idén 17 ezer milliárd forint beszedése a cél – mondta a Pénzügyminisztérium NAV-vezetéséért felelős államtitkára az online évértékelőjén.

Sors László hozzátette: a gazdasági visszaesés és az adókönnyítések ellenére tavaly 2 százalékkal, csaknem 288 milliárd forinttal több volt a Nemzeti Adó- és Vámhivatal bevétele, mint a rekordévnek számító 2019-ben. A járvány okozta válság miatt áfából, a járulékokból és a szociális hozzájárulási adóból a vártnál kevesebb bevétel származott az elmúlt évben.

A mesterséges intelligencia is segíti az adóhatóságot

Az államtitkár szerint a fennállásának tizedik évében járó hivatal nemzetközi viszonylatban is jelentős digitalizációs előnye miatt sikerült helyt állnia a nehéz helyzetben. A digitális fejlesztéseik – a gépek közötti kommunikáció, a mesterséges intelligencia alkalmazása – az állampolgárok és a vállalkozások adózásának egyszerűsítését szolgálják.

Kapcsolódó
Egyre több mindent lát az adóhivatal
Már a magánszemélyeknek kiállított számlák is bekerülnek a NAV-hoz.

Ezek egyrészt megkönnyítik az évi körülbelül 25 millió adózói bevallás és kötelező adatszolgáltatás folyamatát, másrészt valós idejű információkkal szolgálnak a gazdasági eseményekről. Ugyanakkor ezek az eszközök garantálják az állam és a tisztességes vállalkozások kárára működő, súlyos gazdasági bűncselekményeket elkövető bűnszervezetek kiiktatását is – írta az MTI.

Több mint egymillió cégre látnak rá

A feladatok között kiemelte, hogy az online számlarendszert tovább kellett fejleszteni, mivel januártól „tízszer annyi információ ömlött be a NAV szervereire”, mint egy évvel korábban. A fejlesztés sikerrel vette ezt az akadályt, jelenleg több mint egymillió regisztrált vállalkozást látnak. Ez a rendszer az alapja az idén debütáló elektronikus áfa-rendszernek. Ebben a hivatal nem elkészíti, hanem kiajánlja a cégeknek az áfabevallást. A rendszer tesztelésre készen áll – közölte az államtitkár.

Kiemelt ellenőrzések

2021-ben az e-kereskedelem lesz az ellenőrzések fókuszában, és nagyobb hangsúlyt fektetnek a nemzetközi információcserében rejlő lehetőségek kihasználására. A Brexit hatásaira is figyelniük kell, az idén már 18 ezer vámeljárást végeztek, ahol Nagy-Britanniát harmadik országnak kellett tekinteni.

Idén a gépjármű-adóztatást is az adóhatóság fogja végezni az önkormányzatok helyett, és jelentős 2021-es feladata a hivatalnak a központi bankszámla-nyilvántartás létrehozása. Terveik szerint komoly lépéseket tesznek az e-adóhatóság megalapozása felé, létrehozzák az egyénre szabott, online-banking típusú adózási felületet, amellyel belépést követően az adózók igénybe vehetik majd a hivatal szolgáltatásait.

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.