Üzleti tippek koronavírus

A nagyvállalatok bizakodóbbak, mint a kkv-k

Dreamstime
Dreamstime
Folyamatosan javuló tendenciát mutat az üzleti bizalom szintje a tavaly tavaszi mélypontot követően a 2021. januári adatfelvétel szerint. 2020 októberéhez képest a negyedéves konjunktúramutató a plusz 10 pontról plusz 16 pontra nőtt – közölte a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézet.

Az MKIK GVI januárban 349 cégvezetőt kérdezett meg vállalata üzleti helyzetéről és a következő fél évben várható kilátásairól a negyedévente készülő konjunktúra felméréshez.

A 2010-ben megkezdett felmérés történetében kizárólag 2020 áprilisában és júliusában fordult elő, hogy negatív tartományban volt a mutató, majd októberben ismét pozitív tartományba került, az emelkedés pedig – csökkenő ütemben – idén januárjában is folytatódott.

Kapcsolódó
Koronaválság: idén már rákapcsolnának a hazai cégek
A vállalkozások 42 százaléka számít arra, hogy az éves árbevétele nőni fog 2020-hoz képest.

Az MTI-hez eljuttatott közlemény szerint a tavaly áprilisi eredményeket nagymértékben befolyásolták a koronavírus-járványra és a gazdasági leállásra vonatkozó első benyomások. A júliusi és az októberi felmérések már a kijárási korlátozások feloldását követő újraindulással kapcsolatos tapasztalatokat is magukba foglalták. A 2021. januári adatok pedig a járvány második hulláma következtében bevezetett korlátozások hatásait is tartalmazzák.

A negyedéves bizonytalansági mutató értéke 43 pontos szinten áll, amely 2 ponttal magasabb az előző két negyedévben tapasztalt értéknél. A hazai vállalkozások helyzetértékelése a 2020. áprilisi, kiugró mértékű bizonytalanságot tükröző 52 pontos adathoz képest továbbra is egyöntetű. A járványhelyzetből adódó kiszámíthatatlanság a vállalatvezetői véleményekben továbbra is érzékelhető, enyhén növekvő mértékű.

  • A legfrissebb negyedéves konjunktúramutató értéke az építőipari vállalkozások esetében a legmagasabb, plusz 22 pont.
  • A feldolgozóipari cégek körében plusz 20, a kereskedelmi vállalkozások esetében plusz 18 pont, míg a gazdasági szolgáltatásokat nyújtó társaságok körében plusz 8 ponttal a legalacsonyabb.

Az előző negyedévhez képest az építőiparban 17, a kereskedelemben 9, a feldolgozóiparban pedig 8 pontos emelkedés tapasztalható, míg a szolgáltató vállalatok esetében stagnált a mutató.

A januári adatok alapján a várható kapacitáskihasználtság kivételével a nagyvállalatok rendre optimistábban ítélik meg helyzetüket a kis- és középvállalkozásokhoz viszonyítva. A legjelentősebb különbség a jelenlegi rendelésállomány értékelése esetében tapasztalható.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik