Üzleti tippek koronavírus

Koronaválság: idén már rákapcsolnának a hazai cégek

Krizsán Csaba / MTI
Krizsán Csaba / MTI
A vállalkozások 42 százaléka arra számít, hogy 2021-ben az éves árbevétele nőni fog 2020-hoz képest – közölte az MKIK Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézete. A tavalyi vizsgált időszakban a legtöbb cégnek az adók és járulékok befizetése jelentette a legnagyobb pénzügyi nehézséget, ezt követték a munkabérek.

Az elemzésben szereplő adatok a GVI tavaly októberben 3142 hazai vállalkozás megkérdezésével készült féléves konjunktúrafelvételéből származnak.

A növekedésre számítók körében a 2021-re várt árbevétel-bővülés átlagos mértéke 17 százalék 2020-hoz képest.

A vállalkozások fele arra számít, hogy a 2020-as árbevétele alacsonyabb lesz, mint az előző évben, átlagosan 31 százalékos csökkenéssel kalkulálnak. A cégek több mint negyede úgy látta, hogy nem fog változni, és valamivel kevesebb mint negyedük számít arra, hogy magasabb lesz a 2020-as árbevétele.

Az árbevétel várható alakulása 2020-ban az előző évhez képest (százalék)

Legnagyobb arányban a szolgáltatást végző vállalatok látták úgy, hogy a tavalyi árbevételük csökkenni fog a 2019-es képest, őket követik az építőipar, majd az ipar területén működők. A kereskedelmi vállalatoknál a legalacsonyabb azoknak az aránya, amelyek árbevétel csökkenésével számolnak.

A legtöbb cégnek a 2020. október előtti hónapokban az adók és járulékok befizetése jelentette a legnagyobb pénzügyi nehézséget, a második leggyakrabban említett pénzügyi terhek a munkabérek, illetve a vállalkozások egyéb állandó költségeinek fizetése voltak.

A vállalatok pénzügyi nehézségei az októbert megelőző hónapokban (százalék)

A visszajelzések alapján az látszik, hogy a válság sújtotta helyzetben a legnagyobb problémát a napi működésükben bekövetkezett nehézségek adták. Ezeket vagy tartalékokból, vagy gyors, azonnali megoldást jelentő, likviditást segítő hitelekből próbálták megoldani, mint például a Széchenyi Kártya Program új krízishiteleiből – idézte a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézetének összefoglalóját az MTI.

Az elemzés szerint a vállalkozások 15 százalékánál fordult elő, hogy az eltelt fél év során késedelmesen fizetett üzleti partnerének. A lánctartozás előfordulása 21 százalékot tett ki.

Kapcsolódó
Alaposan letérdeltette a magyar vállalkozásokat a koronavírus
Csak egy részüknek segítettek a kormány intézkedései.

A lánctartozás által okozott gondok alakulásáról a vállalkozók 48 százaléka mondta, hogy az utóbbi fél év során nőtt a probléma súlya, 49 százalékuk szerint nem változott, és csupán 4 százalékuk gondolja azt, hogy csökkent.

A 2020 októbere előtti hónapokban a Covid-19 járvány nehézségeinek kezelésére a válaszadók 30 százaléka vett igénybe valamilyen külső finanszírozási forrást. A hitelfizetési moratórium lehetősége a cégek 30 százalékát érintette, és 14 százalék vette igénybe a lehetőséget – közölte a GVI.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik