A koronavírus teremtette helyzet sok céget felkészületlenül ért. Volt, amelyik sikeresen reagált, volt, amelyik kevésbé, de szinte nem akadt olyan vállalkozás, amely teljesen alkalmazkodni tudott volna a helyzethez. A hirtelen cselekvési kényszer viszont olyan erőforrásokat mozgatott meg az üzlet hátterét biztosító informatika területén, hogy kár lenne veszni hagyni az értékes tapasztalatokat. Főleg annak tekintetében, hogy a járvány újabb hullámban visszatérhet.
„Szinte azonnal kellett reagálniuk” – értékelte az előállt helyzetre partnercégeik reakcióját az Invitech szenior termékmenedzsere.
A megbízható távközlési infrastruktúra megléte felértékelődött. Nyilvánvalóvá vált, hogy a pandémiás helyzetben a gazdasági szereplők a távközlési vállalatok által biztosított köldökzsinóron lógnak. Gazdasági tevékenységük és eredményük erősen függ a digitalizáció szintjétől. Most pedig elérkeztünk ahhoz a ponthoz, amikor a gyors, esetleg átmeneti megoldásokat hosszú távon is életképessé kell tenni. A 2021-es pénzügyi év tervezése során a cégek IT-büdzséjét az új helyzetnek megfelelően kell kitölteni – javasolja Bodorkós Balázs.
Az otthoni munka előnyei és csapdái
A home office már korábban is fokozatosan egyre nagyobb teret hódított, de most egy pillanat alatt változott lehetőségből szükségszerűséggé. A hirtelen átmenet nehézségein túl az otthoni munkavégzés ugyanakkor számos csapdát rejt. Az irodai felszereltség hiányától, a belső kapcsolattartás nehézségein keresztül a kiberbiztonság területén fellépő hiányosságokig.
A változás viszont elkerülhetetlen, így a helyzet elemzésére és a gyors megoldáskeresésre kell fókuszálni. Fel kell használni a járvány első hulláma utáni lélegzetvételnyi időt, és ki kell építeni egy rugalmas, karantén idején és a hétköznapokban is működőképes rendszert. A hangsúly az adaptivitáson van, ami a rendkívüli helyzeteket leszámítva is kulcsfontosságú lehet.
„Nagyon sok munkáltató felismerte a tényt, hogy home office-ban is lehet legalább annyira hatékonyan dolgozni, mint az irodából. Hosszú távon ennek markáns hatása lesz a jövő munkahelyére. Elengedhetetlen lesz a munkáltatók felkészülése a digitális megoldások hatékony alkalmazására, a megbízható, rugalmas távközlési infrastruktúra kialakítására” – foglalta össze a szenior termékmenedzser a kényszerhelyzet szülte tanulságokat.
A jövő: egy hibrid működési modell, a smart working
A hagyományos és merev irodai munkavégzés alternatívájaként jelentkezett a home office. Az újabb kutatásokat és az emberi tényezőt is figyelembe véve azonban egyértelművé vált, hogy nem lehet 100%-ban átállni erre a munkavégzési formára.
Három fő területen mutatkozik meg ennek a típusú munkabeosztásnak az előnye:
- egyrészt a rugalmas munkaállomásokon (hot desk) dolgozók miatt nem szükséges akkora irodát fenntartani, ezáltal költségek takaríthatók meg;
- másrészt ez a modell járvány idején csökkenti a munkavállalók találkozásainak számát, illetve szükség esetén bármikor át lehet térni a teljes távmunkára;
- harmadrészt folyamatos elérhetőséget és teljes rugalmasságot kínál a vállalat kisebb-nagyobb egységein belül.
Az „okos munkavégzésre” való átállás előfeltétele a szükséges infrastruktúra megteremtése, valamint a szoftveres szolgáltatások.
Bodorkós Balázs szerint a mostani tapasztalatok fényében tervezve már könnyebben alkalmazkodhatnak a vállalatok egy, a járványhoz hasonló helyzethez. Úgy véli, mindenképpen érdemes átgondolni a jelenlegi infrastruktúra állapotát, létjogosultságát, valamint az elavult rendszerek cseréjét és a felhőalapú megoldások bevezetését is javasolt megfontolni.
Úgy látom, hogy azok a cégek tudtak hatékonyan reagálni a válság által gerjesztett kihívásokra, ahol a felhőalapú megoldások már elterjedtek. Ha például az ügyfélszolgálati telefonszámra érkező hívásokat egyik napról a másikra távmunkából is fogadni tudták, vagy a munkatársak asztali telefonkészülékeiket teljes értékűen használhatták mobil alkalmazásból vagy az otthoni PC-ről – tette hozzá az Invitech szakembere.
További részletek az infokommunikációs szolgáltató blogján olvashatók.
Kiemelt kép: Getty Images