Üzleti tippek

Szeretné megtanulni a jelnyelvet? Íme, egy InnoMax-díjas fejlesztés, ami segíthet

A jubileumi, tizedik InnoMax-pályázaton az Invitech ezúttal négy civil szervezetet díjazott. A nyertesek egyike a Jel Alapítvány.

A csaknem öt éve működő szervezet célja, hogy mindenki számára könnyen elérhetővé tegye a magyar jelnyelvet, legyen akár siket vagy halló, gyerek vagy szülő, siket iskolai pedagógus vagy ambiciózus nyelvtanuló.

„Kifejezetten a hallássérültek megsegítését tűztük ki célul, mégpedig oly módon, hogy a jelnyelvet állítottuk a központba. Azt gondoljuk, hogy a hallássérültek számára a jelnyelv használata rendkívül fontos és elengedhetetlen a kommunikációhoz, ezért az összes programunk, oktatásunk és projektünk eköré szerveződik” – emelte ki Tempfli Kátya, a Jel Alapítvány szakmai vezetője.
A magyar jelnyelv több mint tíz éve hivatalos, az Alaptörvényben is védett nyelv. A siket kultúra hordozója, csaknem 10 ezer ember anyanyelve, és további 20 ezer aktív használóval bír a hallássérültek és tolmácsok körében.

A civil szervezet arra az igényre dolgozott ki egy pályázati projektötletet, hogy kevés az ilyen típusú tanfolyam Magyarországon. A meglévő kurzusok is általában helyhez, időhöz kötöttek és főként fővárosi fókuszúak.

„Budapesten sokan járnak és sokakat érdekel a jelnyelv, amiből arra következtettünk, hogy nyilván ennek nem csak a fővárosban kellene így lennie. Reményeink szerint máshol is nagyobb lehet az érdeklődés, ezért gondoltunk arra, hogy a hangzó nyelvekhez hasonlóan online oktatás formájában miért ne lehetne mindenki számára elérhető a jelnyelv is” – tette hozzá.

A szakmai vezető arról is beszélt, hogy a siketek számára nincs mindig elérhető közelségben a tolmács, de például fontos előrelépésnek számít, hogy vannak már olyan applikációk, amelyek segítségével egy videókamerán keresztül gyorsan el lehet érni egy ilyen szakembert. Ez is jó példa arra, hogy a siket és a halló közösségnek a közös közreműködésével könnyebbé tehető a kommunikáció.

Bárki megtanulhat jelelni

„Tolmácsként azt látom, hogy népszerű a jelnyelv, és az emberek körében nagyon pozitív a viszonyulás ehhez. Saját tapasztalatom, hogy ha valaki megtudja, mi a szakmám, akkor felcsillan a szeme, és tízből öten azt mondják, hogy mindig is szerettek volna megtanulni jelelni. Természetesen ebben a témában is vannak már internetes tartalmak, és létezik online szótár is, de mi az Invitech InnoMax Díj segítségével külön online tananyagokat is ki szeretnénk dolgozni, amelyek megadott szinteken A-ból B pontba juttatják el a tanulót” – fejtette ki Tempfli Kátya.

InnoMax: a járvány még inkább felértékelte a digitalizációt
Az Invitech májusban tizedik alkalommal osztotta ki az InnoMax innovációs díjakat a nonprofit szervezetek körében.

Egy olyan platform létrehozását tervezik, amely bizonyos szintig ingyenesen elérhető, komolyabb tanulási szándékkal érkező felhasználók számára pedig különféle tanulási és fizetési konstrukciókat kínál. Az egyszerű próbaverzió bemutató feladatsorral már elérhető a www.jelnyelvonline.org címen. Emellett a weboldal közösségi felületként, híreket, érdekességeket, motiváló történeteket bemutató oldalként is szeretne funkcionálni.

Nem az a céljuk, hogy kiváltsák az „offline” tanfolyamokat, hanem egyfajta kiegészítő pillért szeretnének létrehozni. A platformnak fontos részét képezhetik az online megtartott tanórák is. „A járvány miatti korlátozások idején nagyon felértékelődtek a különféle videós megbeszélések, így ez a tendencia is megerősíti azt a törekvésünket, amelyről a pályázatunk is szólt, hogy ebben az irányban van a jövő” – tette hozzá a szakmai vezető.

Nagyon fontos a vállalati segítség

Tapasztalataik szerint körülbelül az elmúlt öt évben vált igazán aktívvá a vállalati szféra a nonprofit szervezetek támogatásában. „Sok helyen látok gyümölcsöző együttműködéseket a civil szervezetek és a vállalatok között. Az Invitech is egy olyan cég, amely az InnoMax Díjjal a civil szférát, az ő gondolataikat, terveiket támogatja. Örülünk, hogy díjazottként úgymond egy új piac nyitott a mi munkánkra” – részletezte a Jel Alapítvány munkatársa.

Az Invitech 500.000 forinttal támogatja a fejlesztési terveiket, és ezen felül szakmai támogatást is biztosít a szervezet számára.

Tempfli Kátya kiemelte, hogy az anyagi és szakmai támogatás mellett sokat segíthet számukra a vállalatok ismertsége, a szélesebb közönség elérése, de a pro bono tudásátadás is – legyen az technológiai, termékfejlesztési, vállalatirányítási vagy akár pénzügyi-számviteli, marketing terület.

Kiemelt kép: JEAN-PHILIPPE KSIAZEK / AFP

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik