Így élhetnek a cégek a járulékfizetési kedvezményekkel

A kormány által bejelentett adó- és járulékfizetési kedvezmények érvényesítéséhez a főtevékenységgel kapcsolatos árbevételi kritériumokat is teljesíteni kell a vállalkozásoknak – hívja fel a figyelmet az EY.
Korábban a témában:

A társasági szerződésekben megjelölt főtevékenységi kör önmagában kevés ahhoz, hogy egy cég a rendkívüli egészségügyi vészhelyzeti adókedvezményeket igénybe vegye. A járványhelyzet miatt kihirdetett járulékfizetési könnyítésekhez ugyanis a rendelet hatálybalépését (2020. március 24.) megelőző hat hónapban az adózó bevételének legalább 30 százaléka az érintett főtevékenységből kellett, hogy származzon.

Ez több, a rendelet által kedvezményezett tevékenységgel rendelkező társaság számára jelentheti a kedvezményre való jogosultság elvesztését, amennyiben bevételeinek jelentős része nem a főtevékenységéből származik.

A koronavírus miatt fontos halasztásról döntött a NAV
Három hónap haladékot kapnak a cégek az online számlázást érintő változásnál.

„A megfelelő feltételek teljesítése mellett ugyanakkor a kötelezettség alól nem csupán a főállásban foglalkoztatott kollégáknál mentesülhet az adott társaság. Az életbe lépő adófizetési moratórium a kölcsönzött munkaerőre is érvényesíthető” – hívta fel a figyelmet Bedő Krisztina, az EY személyügyi tanácsadás üzletágának partnere.

A járulékmentesség nem érinti a biztosított társadalombiztosítási- és munkaerőpiaci ellátásokra való jogosultságát és az ellátások összegét. Ennek megfelelően a márciusi, áprilisi, májusi és júniusi hónapok – amikor az említett kötelezettségeket nem kell megfizetni – szolgálati időnek minősülnek. Emiatt a keresetet, jövedelmet a nyugellátás összegének megállapítása során figyelembe kell venni.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.