Üzleti tippek

A Gutenberg-galaxis a XXI. században – Digitális adatok szuperbiztonságos környezetben

Ami a könyveknek a nyomda, az a digitálisan tárolt adatoknak az adatközpont. Budapesten – azon belül Kőbányán – van egy különleges, egyedülálló helyszín, amely mindkét világban központi szerephez jutott.

„A címben szereplő Gutenberg-galaxis nem egy Zs-kategóriás science fiction film címe, hanem az emberi civilizációnak egy korszaka, amely a könyvnyomtatás megjelenésétől egészen a mai napig is tart. A könyvnyomtatás tette lehetővé később a tömegkommunikáció megjelenését, ami a jelenlegi digitális világot is megalapozta. Magát a Gutenberg-galaxis koncepciót még 1962-ben dobta be a köztudatba Marshall McLuhan kanadai filozófus” – vezette fel Szertár című vlogján Zsiros László Róbert, hogy miért is érdemes körülnézni (a videó segítségével) a Kozma utcában, az Athenaeum egykori nyomdaépületében.

A vlogger nemrég az Invitech infokommunikációs vállalat kőbányai épületében járt, ahol nyomon követhette, hogy miként alakult át a korábbi nyomdaépület a digitális adatok szuperbiztonságos központjává.

Nagyban játszanak – Tudta, hogy…

  • a Kozma utcai adatközpont önmagában annyi áramot fogyaszt, mint Debrecennek a közvilágítása?
  • a datacenterben található rengeteg szerveren összesen 1,2 millió darab LED villog?
  • az átmeneti szünetmentes áramellátás biztosításához annyi akkumulátor szükséges, hogyha ezeket „beletehetnénk” egyetlen elektromos autóba, akkor egy töltéssel el lehetne jutni Budapestről Mexikóvárosig – Ázsián és a Bering-szoroson keresztül?

Kimagasló minősítés

Az Uptime Institute nemzetközi minősítő intézet szerint az Invitech DC10-III-as adatközpontja a TIER III kategória biztonsági szabványainak is megfelel, ezáltal Magyarország legnagyobb biztonságú fokú datacenterének számít. A régiós országokban csupán három hasonló minősítésű adatközpont található.

További érdekességekért és kulisszatitkokért nézze meg a videót!

Kiemelt fotó: Thinkstock

Ajánlott videó

Olvasói sztorik