Üzleti tippek

Mindenki érdeke, hogy trendi legyen a fenntarthatóság

Egyre több vállalat ismeri fel, hogy a fenntarthatóság már régen nem CSR vagy marketing, hanem a versenyelőny egyik megkerülhetetlen tényezője. Az a cég, amely ezt figyelmen kívül hagyja, olyan hátrányba kerülhet, amellyel végképp lemarad a piaci versenyben – fogalmazott Chikán Attila, az ALTEO Group vezérigazgatója a legutóbbi InnoMax-díjátadón.

Az Invitech Solutions infokommunikációs szolgáltató idén tavasszal nyolcadik alkalommal adta át az InnoMax-díjakat. A pályázat középpontjában ez alkalommal is a mindennapokat jobbá tévő, a közösségi érdeket is szolgáló innováció elősegítése állt.

Díjazottak és zsűritagok

A kiírásra mindkét kategóriában – Business és Nonprofit – nagyszámú nevezés futott be, a győzteseket pedig ezúttal is neves szakemberekből álló zsűri választotta ki. A vállalkozások energiahatékonyabb és így gazdaságosabb működését segítő platform, a hátrányos helyzetű gyermekek számára szervezett készségfejlesztő program vagy a környezetünkben szükséges zöldfelület méretét meghatározó alkalmazás is a díjazottak között szerepelt.

Nagyon érdekes tendenciaként láttuk, hogy a fenntarthatóság irányába mozdultak el mind az üzleti, mind a nonprofit pályázók. Mondhatom úgy is, hogy ’trendi’ lett a fenntarthatóság. Ez arra is rámutat, hogy például a klímavédelemben ma már nem elég a sok kis lépés, hanem egyfajta áttörésre van szükség. Globálisan az a feladat, hogy 2050-re az a körülbelül 10 milliárd ember, aki addigra a bolygón élni fog, megfelelő életszínvonalon és megfelelő környezeti feltételek mellett élhessen. Ez kétségtelenül óriási munka, amelyben mindenkinek, így Magyarországnak, az Invitech-nek, cégemnek az ALTEO-nak és az innovációnak is szerepe van – összegezte a zsűri tagjaként Chikán Attila.

Az energiahatékonyság kifizetődő üzlet

A szakember szerint az a cég például, amely megpróbál minél több energiát értékesíteni anélkül, hogy az ügyfeleire tekintettel lenne, le fog maradni a piaci versenyben.

Az ügyfelek értelemszerűen nem szeretnének minél több energiát fogyasztani, hanem pont annyi energiát vásárolnának, amennyire szükségük van – a lehető legolcsóbban, magas ellátásbiztonsággal és környezettudatosan. A felelős vállalatoknak – mint amelyek mi is vagyunk – épp ez a versenyelőnyük, hogy képesek a testre szabott, 21. századi energetikai szolgáltatásokra, és ezzel párhuzamosan a költségekre, az ellátásbiztonságra és a klímavédelemre is egyaránt figyelnek – fejtette ki a vezérigazgató.

A gyermekek szemléletformálásán van a hangsúly

Chikán Attila a pályázatok közül érdekes módon nem az energetikai pályamunkákat emelte ki első körben. „A személyes kedvenceim azok a pályázatok, amelyek a gyermekekkel foglalkoznak. Amikor mi fiatalok voltunk, akkor a környezetvédelem még úgymond csak egy érdekes kategória volt, de ma már rendkívül fontos, hogy a gyerekeink belenőjenek ebbe a szemléletbe. Fontos, hogy nekik ez ne csak egy alternatíva, hanem egy természetes életforma legyen, és mindezért úgy gondolom, hogy a nonprofit és az üzleti szervezetek is nagyon sokat tudnak tenni” – véli az ALTEO Group vezetője.

Kiemelt fotó: Thinkstock

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik