Üzleti tippek

Hosszú sorokra készüljön, aki szombatra hagyta a bevásárlást

24.hu
24.hu

2018. 03. 30. 20:05

A tavalyinál nagyobb forgalomra számítanak a kereskedők a húsvéti időszakban.
Korábban a témában:

Az ünnephez kapcsolódó élelmiszer-vásárlások túlléphetik az 50 milliárd forintot az idén – mondta Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) főtitkára az M1 aktuális csatornán.

A vásárlók alkalmazkodtak a négynapos ünnephez, csütörtökön tömegek voltak a boltokban, és várhatóan szombaton is hosszú sorok lesznek, mert nyitva tartanak az üzletek.

A csendesebb január és február után húsvét körül az iparcikkek forgalma is megugrik, például a játékforgalom 20 százaléka a húsvéti időszakhoz kötődik. Emellett a szezonális hatások is megjelennek, nő a kertészkedéshez, a lakásfelújításokhoz, a tavaszi ruhatárhoz, a szabadidős tevékenységekhez köthető termékek forgalma – fejtette ki Vámos György.

Drezda, 2017. augusztus 4.
Egy rekesz tyúktojás a németországi Drezdában 2017. augusztus 4-én. Az Aldi német üzletlánc bejelentette, hogy óvintézkedés gyanánt kivonja a forgalomból az összes németországi áruházában forgalmazott tojást a Hollandiában rovarirtóval szennyezett tojások miatt kitört botrány miatt. (MTI/EPA/Filip Singer)
Olcsóbb lesz a tojás húsvétra
Ilyenkor fogy a legtöbb az éves 223 darab tojásból, amit személyenként megeszünk.

Az elmúlt évek tapasztalatai alapján az iparcikkeknél is legalább 50 milliárd forintos többlet várható. A főtitkár hozzátette: a bérek jelentős ütemű növekedése miatt bátrabban költenek a vásárlók, ezért a korábbinál forgalmasabb évre számíthat a kiskereskedelem az idén – összegezte az MTI.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.