Üzleti tippek
Working at home with laptop woman writing a blog. Female hands on the keyboard

Szja: már több mint 220 ezren megnézték a NAV-tól kapott tervezetet

24.hu
24.hu

2018. 03. 11. 14:31

Az adóhatóság saját fejlesztésű e-szja rendszerében hétfőtől péntek reggelig már több mint 220 ezren nézték meg a bevallási tervezetüket – nyilatkozta a Nemzetgazdasági Minisztérium parlamenti és adóügyekért felelős államtitkára az MTI-nek.
Korábban a témában:

Tállai András hozzátette: a péntek reggeli adatok szerint több mint 83 ezren már el is küldték a bevallásukat. A küldők több mint 58 százaléka, mintegy 70 ezren módosítás nélkül fogadták el az adóhivatal által összeállított tervezetet.

A bürokráciacsökkentés mérföldköve az, hogy a magánszemélyeknek a Nemzeti Adó- és Vámhivatal készíti el az adóbevallás tervezetét – emelte ki az államtitkár. Annak az 5 millió magánszemélynek ugyanis, akinek a NAV ezt elkészítette, mindenképpen lesz érvényes bevallása.

Elmondta azt is, hogy a magánszemélyek több mint 80 százalékának lényegében semmit nem kell tennie, mert a bevallási tervezetük valamennyi adatukat pontosan rögzíti, és a fizetési egyenlegük is nulla. Ha nem kell kiegészíteniük a tervezetüket, akkor csak az egyszázalékos nyilatkozatokat kell kitölteniük.

Miről nem tud az adóhivatal?

A NAV által elkészített tervezeteket azoknak kell kiegészíteniük, akiknek olyan adataik vannak, amelyekről nem tud az adóhatóság. Ilyen lehet például a bérbeadásból, ingatlanértékesítésből származó jövedelem vagy az elsőházas kedvezmény, amelyről a munkáltatónak nem nyilatkozott a hitvestárs.

Akinek van ügyfélkapuja, az az oldalon keresztül éri el a bevallási tervezetét, akinek nincs, az vagy rászán öt percet, és május 20-ig nyit egyet, vagy március 19-ig kéri az adóhivataltól a postázást.

Péntekig már 485 ezren kérték a NAV-tól, hogy postán küldjék el nekik a személyi jövedelemadó bevallásuk tervezetét. A népszerűségi lista élén továbbra is az SMS áll: a kérelmek 70 százaléka ilyen formában érkezik. Azoknak, akiknek van ügyfélkapujuk, a NAV kérelmük ellenére sem postázza a bevallást, hiszen számukra online is könnyen elérhető a tervezet. Erről azonnal értesíti ügyfeleit a hivatal, SMS esetén pár órán belül válaszüzenetet küld.

Kiemelt fotó: Thinkstock

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

ILLUSTRATION - A young man holds a smartphone displaying an erotic photo of a young woman in Hanover, Germany, 31 October 2013. Many headmasters from Cloppenburg have warned parents against the new trend of 'sexting', an act of sending sexually suggestive photographs between mobile phones or upload them to social networks. Photo: JULIAN STRATENSCHULTE
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.