Üzleti tippek

Egyre többen vannak a NAV szégyenlistáján

A nagy adóhiányt felhalmozó cégek száma tavaly csaknem negyedével 627-re bővült 2015-höz képest – emelte ki a feketelista.hu az adóhatóság adatai alapján.

A Nemzeti Adó és Vámhivatal (NAV) negyedévenként nyilvánosságra hozza a 180 napja folyamatosan jelentős, legalább 100 millió forintos adóhiányt felhalmozó cégek listáját.

A szaklap keddi közleményében megállapítja: a legnagyobb adósok listáján szereplő 100 cég közül 93 korlátolt felelősségű cégformációban működik, 2 részvénytársaságként (Budapest – Arsi-Armcoorp Zrt. 1,53 milliárd forint adóhiány, BL-IMMO Ingatlanforgalmazó Zrt. 728 millió forint).

Az előző évi kétharmadról 2016-ban 80 százalékra nőtt a budapesti székhellyel bejegyzett cégek aránya a legnagyobb adósok között.

A százas listára a nagyvárosokból négy cég került föl (Miskolc – Zádor Fém Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. 2,52 milliárd forint, Kecskemét – Topdynamic Kft. 5 milliárd forint, Nyári Joker Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. 1,7 milliárd forint, Graincom Kereskedelmi Kft. 884 millió forint).

Meglepő, hogy kisebb településeken regisztrált cégek is vannak a nagy adósok között, az 1600 lakosú Újlengyelből például három társaság is (Danubius Holding Kft. 2,6 milliárd forint, RB Group Kft. 2,2 milliárd forint, Multifood Hungary Kft. 1,6 milliárd forint).

Az internetes szaklap szerint külön kérdés, hogyan lehet 1 milliárd forintnál is magasabb tartozása olyan kisvállalkozásoknak, mint a budaörsi Neblon Informatikai Fejlesztő és Szolgáltató Betéti Társaságnak vagy a budapesti Cristal Ball Bt.-nek – összegezte az MTI.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik