Üzleti tippek

Csótányok között sütötték a kenyeret

Csótánytetem, málló falfesték és kosz fogadta a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) szakembereit egy fővárosi pékség ellenőrzésekor. Az akció során számos szabálytalanságot tártak fel az ellenőrök és több mint 480 kilogramm élelmiszert vontak ki a forgalomból.

A pékség helyiségei takarítatlanok, piszkosak voltak, a festékréteg pergett le a falról, a kemencéről hiányzott a csempe. Az üzemi részen a higiénikus kézmosáshoz szükséges kézmosószer, papírtörölköző hiányzott, a kelesztőben lévő csatornaszem nem volt lefedve, bűzös szag áradt belőle. Az öltöző szintén rendetlen, takarítatlan volt, csikkekkel, használt ruhákkal teli. A pékségben dolgozó négy alkalmazott közül csak egy rendelkezett érvényes egészségügyi kiskönyvvel.

Az üzem területén – főként a liszt-, és alapanyagraktárban – számos csótánytetemet találtak a szakemberek, egy helyen pedig élő rovar is akadt. Mint kiderült, irtást utoljára tavaly novemberben végzett rovar-és rágcsálóirtásra szakosodott vállalkozás.

A kereskedelmi egységekből begyűjtött „visszáruból” (kenyér-, pékáru) „zsemlemorzsát” is gyártottak, de az ehhez szükséges bejelentési kötelezettséget elmulasztotta a vállalkozó.

A hatóság szakemberei az üzemben több mint 480 kilogramm terméket vontak ki a forgalomból súlyos higiéniai problémák és a nagyfokú rovarszennyezettség miatt. Az ellenőrök a kiskereskedelmi egységekbe kiszállított „zsemlemorzsa” visszahívását is elrendelték.

A vállalkozás több százezer forintos nagyságrendű bírságra számíthat. Tevékenységét kizárólag teljes körű karbantartás, festés, nagytakarítás, rovar- és rágcsálóirtás, valamint újabb – kedvező kimenetelű – hatósági szemle után folytathatja.

Az érintett üzem adatai elérhetőek a „jogsértés listán”.

 

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik