Üzleti tippek

Dolgozzon otthonról! – Nagy lépésre készül az Invitel

iroda(430x286).jpg (iroda, íróasztal, számítógép, telefon, kéz, billentyűzet, )
iroda(430x286).jpg (iroda, íróasztal, számítógép, telefon, kéz, billentyűzet, )
Az info- és telekommunikációs vállalat jövőre rugalmas munkavégzést tesz lehetővé a dolgozói többségének.

„A helyzet mindenképpen megérett a változásra. Kiváltképp az infokommunikációs iparágban, ahol nekünk azokat a fiatal, Y- és Z-generációs kollégákat kell megnyernünk, akiknek a fejében már ott vannak az új programok, a fejlesztési lehetőségek, és akik elvárják, hogy heti egy-két napon otthonról dolgozhassanak” – nyilatkozta Budai J. Gergő, az Invitel vezérigazgató-helyettese a Népszabadságnak. A teljes interjút itt olvashatja el.

Budai J. Gergő, az Invitel vezérigazgató-helyettese
Budai J. Gergő, az Invitel vezérigazgató-helyettese

„Erős piaci versenyben figyelni kell arra is, hogy vonzó munkahelynek számítsunk. Az is igaz, hogy a vezetőknek mindeközben mentalitásváltáson kell átesniük, hogy természetes legyen számukra, hogy aki nem ül bent, és akinek ezért nem lát rá a munkaállomására, otthon még éppúgy dolgozik, vagy még inkább, mintha bent lenne. Nem mellesleg, aki otthon maradhat, naponta akár másfél-két órával többet tud másra fordítani, mert megtakarítja a munkába járáshoz és a hazajutáshoz szükséges időt” – tette hozzá a vezérigazgató-helyettes.

Világszerte a távmunka elterjedése mellett szól az is, hogy a „home office” lehetőség a szén-dioxid-kibocsátás csökkentését eredményezheti, hiszen kevesebben autóznak be a munkahelyükre. Különösen az agglomerációban működő cégek esetében lehet ez fontos szempont.

Nagyobb lojalitás, hosszú távon alacsonyabb költségek

Tapasztalatok szerint – ami elsősorban az Egyesült Államokból és Nyugat-Európából származik – néhány évig nincs kimutatható költségmegtakarítási vonzata a távmunkának. Rövid távon általában nem ez, hanem a vállalat iránti lojalitás növelése a cél, és a munkakörülmények javítása által a teljesítmény fokozása.

A szakemberek szerint öt-tíz év távlatában eredményezhet a távmunka megtakarítást, idővel kialakulhat ugyanis egy olyan új rendszer, hogy bizonyos részlegek meghatározott napokon otthon dolgoznak, és hogy meghatározott munkakörökhöz nem kellenek állandó munkaállomások. Tehát a megoldás pozitív hozadéka lehet, hogy az adott cég később már kisebb irodában is elfér.

Az Invitelnél a távmunka lehetőségéről szigorúan objektíven, munkakör és nem személyek alapján döntenek. Ráadásul nem mindenki tud otthonról munkát végezni, tehát nem tehető kötelezővé. „A rugalmas munkavégzést például ki lehet terjeszteni a mobil munkaállomások révén a különböző telephelyek között országszerte ingázókra is. A munkatársak egy része számára az, hogy egy-két napot rugalmasan otthon dolgozhatnak, akár egy minimális mértékű alapbéremelésnél is többet jelenthet. És nem utolsósorban azért is fontos, hogy a távmunkavégzést bevezesse az Invitel, mert a többi között éppen ilyen, illetve ehhez kapcsolódó informatikai, internetes, valamint telekommunikációs szolgáltatásokat adunk el” – részletezte Budai J. Gergő.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik