A 234 Magyarországon bejegyzett cég 13 milliárd forint árbevétel mellett 242 millió forint adózott eredményt regisztrált tavaly.
570 ezer hazai vállalkozás közül mindössze 418 cégnek van érdekeltsége a menekültválságban leginkább érintett tizenegy, többnyire közel-keleti és afrikai országban. Számos jellegzetesség található ezeknek a gazdasági társaságoknak a vizsgálatakor.
Már első ránézésre látszik, hogy ezek a cégek aktívabbak és termelékenyebbek egy átlagos hazai vállalkozásnál. A vizsgált 418 cég ugyanis együttesen 44 milliárd forint feletti árbevételt regisztrált 2014-ben, és nagyjából 2300 hazai alkalmazottnak ad munkát – összegezte az Opten.
Élen a kereskedelem és az idegenforgalom
Tevékenységi körük alapján a teljes gazdasági spektrumot lefedik. A többi külföldi céghez hasonlóan felülreprezentáltak a kereskedelmi és idegenforgalommal foglalkozó társaságok, de megtalálhatók közöttük feldolgozóipari és IT-cégek is. Nem számít rendhagyónak a cégek összetétele, kevesebb közöttük az alvó vagy kényszervállalkozás, működésüket pedig hosszabb távra tervezik.
- A 11 vizsgált ország közül Szíriához kötődik a legtöbb hazai érdekeltség: szám szerint 234 társaság tartozik ebbe a csoportba.
- A szíriai cégek több mint 600 hazai alkalmazottnak adnak munkát, 2014-ben mintegy 13 milliárd forint árbevételt regisztráltak.
- A listából kitűnik még Nigéria, ahol a csupán 33 cég együttes árbevétele meghaladja a 17 milliárd forintot, és ők a szíreknél is több, összesen 676 alkalmazottat foglalkoztatnak.
Mikor tekinthető egy cég külföldi érdekeltségűnek?
Ha legalább egy tulajdonosa vagy cégjegyzésre jogosultja olyan magánszemély vagy társaság, aki külföldre bejegyzett lakcímmel, illetve cég esetén külföldi székhellyel rendelkezik.
A külföldi érdekeltség nem feltétlenül jelent külföldi származást. Jellemzően idegenforgalmi és kereskedelmi vállalkozásoknál előfordulhat, hogy magyar származású magánszemélyek külföldről irányítják hazai, de külföldi érdekeltségű társaságaikat.